A mozgalom alapítója, Pierre de Coubertin aligha sejtette, hogy a világ legnagyobb ötletét valósítja meg.
Véget ért a milánó-cortinai téli olimpia. Jó volt látni sportolókat, edzőket, nézőket egymás mellett; versenyezve, állva, szurkolva, különböző nemzeti lobogókba öltözve; barátságosan, jókedvűen, olykor sírva vagy éppen örömkönnyek között. A mozgalom alapítója, Pierre de Coubertin aligha sejtette, hogy a világ legnagyobb ötletét valósítja meg az olimpiai játékok elindításával.
Kevesen tudják, hogy az újkori olimpiák hőskorában Magyarország két alkalommal is közel került a rendezéshez. Először éppen az első játékok helyszínének kijelölésekor, ugyanis az akkori, feszült görög belpolitikai helyzet miatt Coubertin az olimpia Budapesten történő megrendezését fontolgatta. A millenniumi ünnepségekhez kapcsolható rendezvény ötletével a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, Kemény Ferenc megkereste Eötvös Loránd kultuszminisztert, aki azonban nemsokára megvált pozíciójától, így az ügy hamvába holt. Az 1896-os olimpia tehát Athénban maradt. A második esély komolyabbnak látszott: a NOB 1914. júniusi párizsi közgyűlésén elvi döntés született, hogy ha Budapest jelentkezik az 1920-as játékokra, övé az elsőség, bár Antwerpen is kandidált. A Magyar Olimpiai Bizottság 1914. július 14-ei ülésén ennek jegyében tervezték a pályázat elkészítését – aztán két hét múlva kitört az első világháború. Magyarországot, mint vesztes felet, az antwerpeni olimpiára meg sem hívták.
Véget ért a milánó-cortinai téli olimpia. Végignéztem ezt is, mint az összes korábbit, 1976 óta. Eltettem a Nemzeti Sport vonatkozó lapszámait, mint korábban a Népsportét. A moszkvai olimpia óta gyűjtöm az összesített eredménylistákat; ma már persze minden adat megtalálható a neten. S felrémlenek számomra emlékezetes pillanatok az elmúlt ötven évből. Leírom őket, ahogy eszembe jutnak, olykor időpontok és helyszínek nélkül – akit érdekel, nézzen utána!
Emlékszem…
… Németh Miklós gerelyhajító olimpiai aranyérmet érő dobására a montreali olimpián; ez az első tévés emlékem, kilenc éves voltam.
… Egerszegi Krisztina döntőjére, ahol a két nagydarab keletnémet hátúszó mellett rendre másodikként bukkant fel a fordulók után, de végül győzött, s szinte eltörpült mellettük a dobogó legfelső fokán.
… a birkózó Alekszandr Karelin negyedik olimpiai döntőjére, amelyen – három aranyérem és 13 év veretlenség után – kikapott amerikai ellenfelétől, mert az akció nélküli menetek utáni összekapaszkodásban egy pillanatra elengedte összekulcsolt ujjait és visszafogott, s így 1:0-ra veszített.
… a férfi párbajtőrcsapat-döntő utolsó asszójára, amikor Siklósi Gergely bevitte az aranytust a címvédő japánok ellen.
… az amerikai férfi kosarasokra, a Dream Team-re, akik 44 pontos (!) átlaggal múlták felül minden ellenfelüket Barcelonában.
… Kovács Ági mellúszó döntőjére, ahol – az edzői tempóutasítást betartva – a cél előtt egy méterrel átvette a vezetést és olimpiai bajnok lett.
… Hajtós Bertalan cselgáncsdöntőjére, amelyen sem ő, sem japán világbajnok ellenfele nem tudott pontot szerezni, s bár a magyar versenyző volt az aktívabb, bírói döntéssel ezüstérmes lett (itthon az aranyérmeseket megillető pénzjutalmat kapta).
… a férfi vízilabda válogatott mindhárom olimpiai döntőjére, különösen az athéni, szerbek elleni 0:3-ről, majd 5:7-ről történt fordításra, és Kiss Gergely utolsó, győztes góljára.
… az amerikai férficsapat váltóbot-elejtésére a szöuli 4×100-as előfutamban, amellyel megfosztották Carl Lewist egy újabb aranyérem megnyerésének lehetőségétől (pályafutása összességében ez lehetett volna a tizedik).
… ugyanezen Carl Lewis meglepett és boldog arckifejezésére, amikor a barcelonai távolugrás döntő után hitetlenkedve széttárta karjait, hogy immár zsinórban negyedszer (!) nem talált legyőzőre (a világcsúcstartó Mike Powell három centivel lemaradt mögötte).
… Czene Attila 200-as vegyesúszás aranyérmére, amelyet hetedik idővel bejutva, mindenki meglepetésére, a „surranópályáról” szerzett.
… Imre Géza 14:15-re elvesztett párbajtőr döntőjére a dél-koreai vívó ellen, pedig 13:9-re, majd 14:10-re is vezetett és akár egyetlen együttes találattal győzhetett volna.
… a szöuli női röplabda döntőre, amelyen Peru nyerte az első két játszmát a Szovjetunió ellen és a harmadikban is jól állt, ekkor a szovjetek szövetségi kapitánya időt kért és úgy ordított, ahogy edzőt azóta sem láttam ordítani, s a lányai a harmadik menetet 13-15-re megfordították, a következőt is vitték, végül az ötödiket 17-15-tel zárva megszerezték az aranyérmet.
… Risztov Éva nyíltvízi aranyérmére, amelyre – a korábbi medencés ezüstérmei miatti visszavonulása után – senki sem számított, s bár a verseny közben többször úgy tűnt, lehajrázzák, végül nem tudták utolérni.
… Növényi Norbert örömtáncára a megnyert birkózódöntő után.
… a hatodik X-ében (!) járó Reiner Klimke eleganciájára az nyugatnémet válogatottal hatodszor (!) megnyert díjlovaglás csapatversenyben.
… a Pulai–Novák kenu kettős váratlan győzelmére a leglassúbbnak tartott egyes pályáról, amely közvetlenül a töltés mellett feküdt, így a viharos szélben, a szélárnyék miatt, nyerő pálya lett.
… a jamaicai rövidtávfutó Merlene Ottey-ra, aki hét olimpián nyolc érmet szerzett, de aranyat nem tudott nyerni, bár mindenki neki szurkolt.
… a rövidpályás gyorskorcsolya férfiváltó utolsó három körére, amikor Liu Shaolin Sándor zseniális előzésekkel behozta Magyarországot az első helyre, megszerezve ezzel első téli olimpiai aranyérmünket.
… Cseh László úszó hallatlan kitartására és optimizmusára az egymást követő olimpiákon, amelyeken Michael Phelps miatt nem volt esélye győzni.
… Michael Johnson jellegzetes, szálfaegyenes futásaira, az egyetlen atlétára, aki egyazon olimpián 200 és 400 méteren is nyerni tudott.
… Csollány Szilveszter aranyérmes gyakorlatára a gyűrűn, amikor Jury Chechi távollétében megnyílt előtte a győzelem lehetősége és élni tudott vele.
… a londoni olimpia nyitóünnepségén a tucatnyi brit világsztár mellett fellépést vállaló II. Erzsébetre, aki Daniel Craig (alias James Bond) partnereként játszott egy helikopteres jelenetben.
… Gedővári Imre utolsó, hosszabbításban bevitt találatára a szöuli kardcsapat-döntőben, amikor 4:8-ról 8:8-as döntetlenre felzárkózva, 45:44-es tusaránnyal legyőztük a szovjeteket (akkor még nem volt elektronikus találatjelző; az utolsó tust a bírók egyhangúlag ítélték Gedővárinak).
… Benedek Tibor szövetségi kapitány nyilatkozatára a riói olimpián Montenegróval szemben büntetőkkel elveszített vízilabda negyeddöntő után, amikor a vereség okait firtató riporternek szelíden ennyit felelt: „az ötméterest be kell lőni”.
… a mérhetetlen csalódottságomra és dühömre, amikor Magyarország bejelentette, hogy nem vesz részt a Los Angeles-i olimpián (gimnáziumi KISZ-titkárként bementem a KISZ KB székházába a sportfőosztály vezetőjéhez, de természetesen nem tudtam meg semmi újat).
… Hárspataki Gábor karateversenyző utolsó csoportmérkőzésére, amelynek vége előtt 0,8 másodperccel véghezvitte edzője utasítását a japán vb-ezüstérmessel szemben („Rúgd fejen!”), ezzel bekerült az elődöntőbe, amely biztos éremmel járt (végül bronzot szerzett.)
… Berki Krisztián lólengés-döntőjére, amelyben azonos pontszámmal, de azon belül magasabb kivitelezési pontaránnyal olimpiai bajnok lett brit ellenfelével szemben (ha rajtam múlt volna, holtversenyt hirdetek; a tornában többször volt erre példa, gondoljunk Ónodi Henriettára).
… az atlantai olimpia nyitóünnepségén az olimpiai lángot Parkinson-kórtól remegő kézzel meggyújtó Muhammad Alira.
… Szilágyi Áron karvívó végtelen magabiztosságára és a győzelmek utáni örömére mindhárom olimpiai döntőjében és a megelőző asszókban.
… végezetül a mostani olimpiáról a norvég műlesikló McGrath „világgá menésére”, aki a versenyben vezetve kaput tévesztett az utolsó futamban, ezzel kiesett, s miközben mellette öklét rázva ünnepelt az így aranyérmessé előlépett svájci versenyző edzője, a norvég átbújva a pálya kerítésén elvonult a hegyoldalba, s a fák között hanyatt fekve az eget bámulta, és csak a pályabírók többszöri unszolására volt hajlandó visszatérni a sportolói zónába.
… ugyancsak a mostani olimpiáról minden idők legsikeresebb téli olimpikonja, a norvég Klaebo célba érésére az 50 kilométeres sífutás végén, amikor az emelkedőn fölfelé sprintre váltott, s megszerezte az olimpián a hatodik (összességében tizenegyedik) aranyérmét, amelyre eddig senki nem volt képes.
Véget ért a milánó-cortinai téli olimpia.
Te mire emlékszel?