Beszéljünk és éljünk más európaiakkal együtt, ragadjunk meg minden alkalmat, hogy velük dolgozhassunk, gyűjtsünk minél több benyomást, próbáljuk megérteni kultúrájukat és humorukat, vagyis próbáljunk nyitottak maradni.
Az olvasó minden bizonnyal egyetért azzal az állítással, hogy nincs jobb kombináció, mint a brit találékonyság, a francia szellemesség, a szláv zene, az olasz konyha, a német tökély, a spanyol realizmus, a holland szerénység és a skandináv őszinteség. Vagy ha viccesebben szeretnénk kifejezni: a paradicsom az, ahol angolok a rendőrök, franciák a szakácsok, németek a szerelők, olaszok a szeretők és az egészet a svájciak szervezik. A pokol pedig az, ahol a szakácsok angolok, a szerelők franciák, a szeretők svájciak, a rendőrök németek és az egészet az olaszok szervezik.
Ne gondoljuk, hogy az efféle „nacionálgeneralizmus” a jelenkor terméke! Állítólag V. Károly német-római császár mondta, hogy „az Istenhez spanyolul szólok, a nőkhöz olaszul, a férfiakhoz franciául, a lovamhoz pedig németül”. Legalábbis ez a neki tulajdonított idézet olvasható Richard Hill Mi, európaiak című, végtelenül szellemes, ugyanakkor rendkívül informatív könyvének címlapján (a másik két aforizmát is a kötetből idéztük). A mű magyarul negyedszázada jelent meg (fordította Polyák Ildikó; Geomédia Szakkönyvek, Budapest, 1999, változatlan utánnyomás: 2001). Az évforduló alkalmat kínál arra, hogy újra ráirányítsuk a figyelmet, egyúttal emlékeztessünk arra, hogy Európa népei hosszú távon akkor is egymásra vannak utalva, ha napjainkban a kontinens éppen véres konfliktusokkal terhes.
A könyv 1992-es első kiadását 1997-ben bővített, átdolgozott változat követte, amelyben a magyarok is kaptak egy fejezetet; ez a verzió jelent meg nálunk. A mű több európai országban bestsellerré vált, az ezredfordulón több mint félszáz európai és észak-amerikai egyetemen használták tananyagként. Hill megközelítésmódja egyszerre egyedi és komparatív, a történelmi, irodalmi, szociológiai és néprajzi ihletettségű tényanyagot elsőrangú stílusérzékkel és szintetizáló készséggel fűzte össze olvasmányos, élményszerű szöveggé. A könyv jóval az Európai Unió 2004-es bővítése előtt keletkezett, mégis, a földrész jelenéről és jövőjéről, a régiók kölcsönhatásairól mai is megfontolásra érdemes gondolatokkal találkozunk.
A szerző céljáról a hátsó borítón ezt olvashatjuk: „Mielőtt más népek gondolkodás- és életmódjáról ítélkeznénk, próbáljuk megérteni, hogy miért olyanok, amilyenek. Tanuljunk meg odafigyelni (nyelvük alapjainak megtanulása kiinduló pont lehet), utazzunk el a valódi helyekre, ne csak a turistalátványosságokhoz, keveredjünk el köztük, beszéljünk és éljünk e más európaiakkal együtt, ragadjunk meg minden alkalmat, hogy velük dolgozhassunk, gyűjtsünk minél több benyomást, próbáljuk megérteni kultúrájukat és humorukat, vagyis próbáljunk nyitottak maradni. Emberi kapcsolatok lenyűgöző, új világa fog feltárulni előttünk, és mindez Európa határain belül. E könyv az első lépés lehet ezen az úton.”
S hogy miért érdekes és érdemes egymással foglalkoznunk? Íme, az „európai különcségek” összefoglaló táblázata, kedvcsinálónak:
Miért van az, hogy…
★ a bolgárok úgy rázzák a fejüket, mintha „nem”-et mondanának, amikor „igen”-t mondanak?
★ a britek azt hiszik, a fekete macska szerencsét jelent, amikor pedig mindenki más az ellenkezőjét tartja?
★ a franciák továbbra is azt mondják, hogy soixante-dix és quatre-vingt, amikor a svájciaknak megfelel a septante meg az huitante (vagy octante)?
★ a franciák a hajót épületnek (bâtiment), a németek pedig a repülőt gépnek (Maschine) nevezik?
★ a görögök úgy bólintanak, mintha „igen”-t mondanának, amikor „nem”-et mondanak?
★ a magyarok ragaszkodnak ahhoz, hogy a családnevet a keresztnév elé tegyék?
★ a németek a ragozott igét a mondat végére teszik, amitől a beszélőből kifogy a szufla, a hallgató pedig nem érti, miről van szó?
★ az olaszok csak villával eszik a tésztát?
★ az osztrákok egy pohár vizet adnak minden csésze kávéhoz (ugyanúgy, ahogy a görögök és a magyarok)?
★ a portugálok a pénz jelölését középre teszik, például 32$40?
★ a spanyolok a „ch”-val kezdődő szavakat a szótárban a czar után teszik?
★ a svájciak oly sok mindenhez raknak kicsinyítő képzőt, még a vezetéknevükhöz is?
★ a svédek így fejezik be az ábécét: „X, Y, Z, Ä, Ö, Å”?
A több mint ötödfélszáz oldal terjedelmű könyv talán legérdekesebb, mindenesetre legszórakoztatóbb részét az egyes európai nemzetekről szóló fejezetek adják. Mindegyiket egy-másfél oldalnyi idézetgyűjtemény vezet be: az adott népről szóló aforizmák, közmondások. A fejezetcímek pedig önmagukért beszélnek; végezetül ezt adjuk közre, remélve, hogy ezek után ki-ki kedvet kap az egész könyv kézbevételére:
A britek: szentimentális társadalom
A franciák: a kíváncsiskodó individualisták
A németek: a módszeres misztikusok
A spanyolok: az egocentrikus egyenlőségpártiak
Az olaszok: a született esztéták
A belgák: a nyitott opportunisták
A luxemburgiak: a befelé forduló internacionalisták
A hollandok: a demokrata dogmatikusok
A svájciak: a gyakorlatias pacifisták
Az osztrákok: a szentimentális skizofrének
A kelta szegély: a nyugati csoda
A norvégok: a makacs kívülállók
A dánok: a vállalkozó szellemű extrovertáltak
A svédek: a racionális realisták
A finnek: a szenvedélyes pragmatisták
A portugálok: a passzív romantikusok
A görögök: az intelligens improvizatőrök
A magyarok: a jól beszélő elemzők
A szlávok: kulturális egyveleg
Kellemes olvasást és jó szórakozást kívánunk!
