A társadalom jólétét pedig elsősorban a következők teremtik meg: a helyes erkölcsi értékrend, a családi élet megfelelő rendezettsége, a vallás és a jogrend védelme, a közterhek mérsékelt kirovása és igazságos elosztása, az ipar és a kereskedelem felvirágoztatása, a földművelés fejlesztése, s általában mindazok az intézmények, amelyek működésének javulásával az állampolgárok jólétének és boldogságának emelkedése párhuzamosan jár együtt.
XIV. Leó pápa 2025. május 8. óta a katolikus egyház vezetője. Névválasztásában a modern kor társadalmi problémáinak megoldását elsőként nyíltan egyházi programmá emelő XIII. Leó pápa (1878–1903) öröksége tűnik föl, amely bizakodásra adhat okot az új pápa társadalmi felelősségvállalásának és nézetrendszerének megítélését illetően.
Álláspontunk alátámasztására az alábbiakban részleteket közlünk XIII. Leó „Rerum novarum” kezdetű pápai enciklikájából, amely a keresztényszociális mozgalmak eszmei bázisául szolgált. (Kiemelések a szerkesztőtől.)
RERUM NOVARUM
XIII. Leó pápa enciklikája a munkáskérdésről, Róma, 1891
(részletek)
2. AZ ÁLLAMRA HÁRULÓ FELADATOK
A közjó szolgálata
(…) 26. Mármost elsőrendűen fontos végiggondolni azt, hogy a társadalmi kérdés megoldásának mekkora részét lehet az államtól várni. Államon itt nem olyan kormányzati formát értünk, amelyben az egyik vagy a másik nép ténylegesen él, hanem olyant, amilyet egyrészt a természet törvényeivel összhangban lévő – helyes – szemlélet követel, s amilyet másrészt az isteni bölcsesség megnyilatkozásai helyesnek mondanak; ezeket Mi is kifejtettük a keresztény államról szóló körlevelünkben. Az állam irányítóinak mindenekelőtt általában és egységesen a törvények és intézmények olyan teljes rendszerén kell munkálkodniuk, amelynek eredményeképpen már magából az állam rendszeréből és irányításából mintegy automatikusan adódik a közösség és az egyének jóléte. A kormányzati bölcsességnek ugyanis ez a feladata, az államvezetőknek ez a sajátlagos kötelessége.
A társadalom jólétét pedig elsősorban a következők teremtik meg: a helyes erkölcsi értékrend, a családi élet megfelelő rendezettsége, a vallás és a jogrend védelme, a közterhek mérsékelt kirovása és igazságos elosztása, az ipar és a kereskedelem felvirágoztatása, a földművelés fejlesztése, s általában mindazok az intézmények, amelyek működésének javulásával az állampolgárok jólétének és boldogságának emelkedése párhuzamosan jár együtt. Az államvezetés tehát mindezen tényezők következtében lesz képes az összes társadalmi osztály és csoport érdekében működni, következésképpen a munkások helyzetét is maximális mértékben javítani, – mégpedig teljesen jogszerűen és az illetéktelen beavatkozás minden gyanúja nélkül teheti ezt, hiszen az államnak törvényes kötelessége a közjó előmozdítása. És minél nagyobb jólétet eredményez ez az általánosságban meglévő kormányzati bölcsesség, annál kevésbé szükséges a munkások jólétét külön, más utakon keresni.
A munkáskérdés kiemelt kezelése
27. Nem szabad szem elől téveszteni azt az alapvető igazságot, hogy az államnak egyetlen értelme van, mely egyféleképpen igaz a gazdagokra és a szegényekre. A szegények ugyanis természettől fogva ugyanazon a jogalapon polgárai az államnak, mint a gazdagok, azaz valóságos és eleven részei annak, amiből az államtest a családok közvetítésével összeáll, azt nem is említve, hogy minden közösségben ők alkotják a nagy többséget. Mivel pedig teljes képtelenség a polgárok egy részéről gondoskodni, más részét pedig elhanyagolni, világosan következik, hogy az államnak kötelessége megfelelőképpen és intézményesen gondoskodni a munkásosztály jólétéről és érdekeinek megfelelő védelméről; ha ez nem történik meg, megsérül az igazságosság, amelynek első követelménye, hogy mindenkinek megadassék a magáé. Bölcsen mondja erről Szent Tamás: „ahogyan a rész és az egész valamilyen értelemben azonosak, úgy az, ami az egészet megilleti, megilleti valamilyen értelemben a részt is”( STh II-II, 61,1 ad 2.) Tehát a nép érdekében helyesen munkálkodó vezetők sok és súlyos feladatai között elsőrendűen kiemelkedik az a kötelesség, hogy a polgárok minden egyes osztályát az úgynevezett osztó igazságosság sérelme nélkül, egyenlőképpen védelmezzék. Noha valamennyi polgár kivétel nélkül szükségképpen hozzátesz valamit a közjó egészéhez, és ebben minden egyénre spontán módon jut valamekkora rész, nem képes mindenki ugyanazt és egyenlő mértékben nyújtani. A legkülönbözőbb államformákban is mindig meglesznek a polgárok között azok a különbségek, amelyek nélkül emberi társadalom nem létezik és el sem gondolható. Szükség van olyanokra, akik a közügyeket intézik, törvényt hoznak, igazságot szolgáltatnak, a közigazgatást, a hadügyet szervezik. Teljesen világos, hogy ezeknek fontosabb a szerepük, és a nép között bizonyos elsőség illeti meg őket, mert a szó szoros értelmében és kiemelt módon szolgálják a közjót. A másféle foglalkozást űzők viszont nem ugyanazon a módon s nem ugyanazokban az állásokban hajtanak hasznot az állam számára, de ők is – bár közvetve – maximálisan a közjót szolgálják. (…)
Az állam kiegyenlítő szerepe
28. Jóllehet, mint említettük, az állam nem nyelheti el a polgárt, sem a családot; mindkettőt méltányos cselekvési szabadság illeti meg addig a határig, amíg a közérdek vagy az egyének joga sérelmet nem szenved; az államnak mindazonáltal nem kevésbé kell védelmeznie a közösséget és annak tagjait. A közösséget, mert annak védelme a legfelső hatalomnak természetszerű feladata olyannyira, hogy a közjó védelme nem csupán a vezetés legfőbb törvénye, hanem a vezetői szerep egyetlen létesítő oka és elvi alapja is. S meg kell védenie az egyes tagokat is, mert az állami vezetés természeténél fogva nem azok érdekeit szolgálja, akikre rá van bízva, hanem – ellenkezőleg – azokét, akik őrá vannak bízva, ahogy a filozófia és a kereszténység egyaránt vallja. Minthogy az államhatalom Istentől származik, és bizonyos értelemben részesedés az isteni uralomból, ezért azt az Isten hatalmának mintájára kell gyakorolni, aki az egyes teremtményekkel és az egésszel egyaránt atyai gondoskodással törődik. Ha tehát akár a közjót, akár egyes csoportok érdekeit kár éri vagy fenyegeti, s az másként el nem hárítható, vagy nem kezelhető, az állami tekintélynek kell közbelépnie. (…)
A társadalom alapértékeinek védelme
(…) 33. A testi, anyagi javak védelmét illetően az állam első feladata, hogy a szegény munkásokat kimentse azoknak a telhetetlen embereknek a zsarnokságából, akik haszonéhségükben az embert élettelen tárgyként kezelik és mértéket nem ismerve kizsákmányolják. Sem az igazságosság, sem az emberiesség nem engedi meg olyan mértékű munka megkövetelését, amely a lelket és a gondolkodást eltompítja, a testet megnyomorítja. Az emberi termelőerőnek, csakúgy, mint az emberi természet egészének is, meghatározott korlátai vannak, és ezek áthághatatlanok. Növeli ugyan ezt a képességet a kitartó gyakorlat, de csak akkor, ha a tevékenység időnként szünetel és abbamarad. A napi munkánál tehát gondoskodni kell arról, hogy ez ne terjedjen ki több órára, mint amennyit az erők elviselnek. Hogy mennyi pihenőidőt kell közbeiktatni, azt a munkák természetének különbségei, a helyi és időviszonyok, a munkások egészségi állapota alapján kell megítélni. (…)
Általánosságban pedig meg kell állapítani, hogy a munkásoknak annyi szabadidőt kell biztosítani, amennyi a munkában elhasznált erő visszanyeréséhez szükséges, mert azt az erőmennyiséget, amit az igénybevétel vett el, az igénybevétel felfüggesztése adja vissza. Ezt a kikötést tehát minden munkaszerződésbe, amelyet a munkaadók és a munkások egymással kötnek, bele kell venni, vagy hallgatólagosan bele kell érteni, hogy a munkaszünet mindkét fajtájáról kellően intézkedjenek; másképpen nem is lehetne tisztességes szerződést kötni, mivel azoknak a kötelmeknek az elhanyagolását, amelyekkel akár Istennek, akár önmagunknak tartozunk, követelni is, megígérni is tilos. (…)
34. (…) De, hogy ilyen és hasonló kérdésekbe – mint például hogy az egyes iparágakban mennyi legyen a munkaidő, hogy milyen intézkedésekkel lehet a legjobban védeni a munkások egészségét – illetéktelen beavatkozás ne történjék, mivel az adottságok, a helyi és időbeli körülmények igen eltérőek, célszerűbb ezeket testületek döntésére bízni – amelyekről később még szólunk – , vagy pedig más módot kell keresni, hogy a munkások érdekei csorbítatlanul érvényesüljenek, ha a körülmények úgy kívánják, akár az állam gondoskodó védelmének közbelépésével is. (…)
Kelt Rómában Szent Péternél, 1891. május hó 15-én, pápaságunk tizennegyedik esztendejében.
XIII. Leó pápa
(Dér Katalin fordítása. Forrás: https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=125)
