A világbékét nem lehet megőrizni a fenyegető veszélyekkel arányban álló alkotó erőfeszítések nélkül. A békés viszonyok fenntartásához nélkülözhetetlen a hozzájárulás, amelyet egy szervezett és életerős Európa jelenthet a civilizáció számára.
Robert Schuman (1886–1963) francia külügyminiszter 1950. május 9-én tette közzé nyilatkozatát, a később Schuman-tervnek nevezett indítványt, amelynek célja az évszázadok óta fennálló, Európa történelmét meghatározó módon befolyásoló francia-német szembenállás megszüntetése volt, oly módon, hogy a két állam között állandó vitára okot adó szén- és acéltermelést a kormányoktól független integrációs szerv, egyfajta közös piac alá rendelik, amelyhez más államok csatlakozhatnak. A nyilatkozata alapján alakult meg az Európai Szén- és Acélközösség, a Montánunió. A szerző aligha sejthette, hogy ezzel a dokumentummal kezdődik el a mai Európai Unió története. A Montánunió alapkoncepcióját Jean Monnet (1888–1979) francia közgazdász, politikus dolgozta ki, aki a szervezet első elnöke lett.
A Schuman-javaslatra az NSZK pozitívan reagált, így megkezdődhettek az Európai Szén- és Acélközösség létrehozására vonatkozó tárgyalások. 1951. április 18-án Párizsban a két „örök rivális” mellett Belgium, Hollandia, Luxemburg és Olaszország is aláírta az alapító szerződést. Ezzel a lépéssel kezdődött a mai Európai Unió kialakulásához vezető folyamat, amelyben a következő aktus 1957. március 25-én a hat tagállam által az Európai Atomenergia Közösség, valamint az Európai Gazdasági Közösség megalakításáról szóló római szerződés volt. A közhasználatú nevén Montánunió, Euratom és Közös Piac néven ismert intézmények szerveit 1965-ben egyesítették. Dánia, az Egyesült Királyság és Írország 1973-as csatlakozásával az integráció új szakaszba lépett. A közösség a bővítési folyamat fenntartásával és az együttműködés elmélyítésével az 1992-es maastrichti szerződésen át jutott el az Európai Unió mai formájáig, amelyben minőségi változást jelentett 2004-ben az egykori szovjet blokk országainak csatlakozása.
Robert Schuman végzettségét tekintve jogász volt. Politikai karrierje 1919-ben kezdődött, amikor az ismét francia fennhatóság alá került Lotharingia parlamenti képviselője lett. A német megszállás időszakát (1940–45) leszámítva 1962-ig volt széke a francia nemzetgyűlésben, közben 1946–47-ben pénzügyminiszteri, 1947–48-ban miniszterelnöki, 1948–52-ben külügyminiszteri, 1955–56-ban igazságügyminiszteri posztot töltött be. 1958–60-ban az Európa Parlament elnöke volt. Francia részről ő írta alá a NATO alapokmányát.
A nyilatkozat megjelenésének hetvenöt éves évfordulóján közreadjuk annak eredeti szövegét. Tesszük ezt abban a meggyőződésben, hogy Európa egységére ma nagyobb szükség van, mint valaha.
ROBERT SCHUMAN 1950. MÁJUS 9-EI NYILATKOZATA
A világbékét nem lehet megőrizni a fenyegető veszélyekkel arányban álló alkotó erőfeszítések nélkül. A békés viszonyok fenntartásához nélkülözhetetlen a hozzájárulás, amelyet egy szervezett és életerős Európa jelenthet a civilizáció számára. Franciaország, amely több mint húsz év óta az egyesült Európa előharcosa, alapvető célja mindig a béke ügyének szolgálata volt. Ez az Európa nem jött létre, háború részesei lettünk.
Európa nem fog egy csapásra, egyszeri építés eredményeként létrejönni, azoknak a kézzelfogható eredményeknek a révén születik meg, amelyek előbb a tényleges szolidaritást teremtik meg. Az európai nemzetek összefogása azt igényli, hogy Franciaország és Németország évszázados szembenállása megszűnjön: vállalkozásunknak mindenekelőtt Franciaországot és Németországot kell érintenie.
E célból a francia kormány azt javasolja, hogy közvetlenül egy körülhatárolható és döntő fontosságú területen tegyenek lépéseket: a francia kormány javasolja, hogy a francia–német szén- és acéltermelés egészét egy közös Főhatóság alá rendeljék egy olyan szervezet keretében, amely nyitva áll más európai országok előtt is.
A szén- és acéltermelés egyesítése közvetlenül biztosítani fogja – az európai föderáció első állomásaként – a gazdasági fejlődés közös alapjainak megteremtését és változást hoz azoknak a régióknak a sorsában, amelyeket hosszú ideig háborús eszközök előállításának szolgálatába állítottak. A háborúnak éppen e területek váltak a leggyakoribb áldozataivá.
A termelés terén ilyen módon létrejövő szolidaritás majd kifejezésre juttatja, hogy Franciaország és Németország között a háború bármely fajtája nem csupán elméletileg, de gyakorlatilag is lehetetlen. Azzal, hogy végül is azonos feltételek mellett ez a hatalmas termelési szervezet minden csatlakozni szándékozó ország számára nyitott, biztosítja – az általa összekapcsolt országok számára – az ipari termelés alapvető tényezőit, megvetheti gazdasági egyesülésük reális alapjait.
Ez a termelés – különbségtétel és kirekesztés nélkül – az egész világ számára hozzáférhető lesz, elősegíti az életszínvonal emelését és a békéért való munkálkodás fejlődését. Európa kibővült eszközei révén folytathatja egyik alapvető feladatának megvalósítását: az afrikai földrész fejlesztését.
Ilyen módon egyszerűen és gyorsan megvalósul a gazdasági közösség létrehozásához nélkülözhetetlen érdekegyesítés azok között az országok között, amelyeket oly sokáig pusztító ellentétek állítottak szembe egymással. Ez egy kiterjedtebb és elmélyültebb közösség erjesztőjeként kezd működni.
Ez az indítvány az alaptermelés egyesítése és a Főhatóság újonnan létrehozott intézménye révén – amelynek döntései összefűzik majd Franciaországot és Németországot, valamint a hozzájuk csatlakozó országokat –, egy, a béke megőrzéséhez nélkülözhetetlen európai föderáció első kézzelfogható alapjait teremti meg.
Az ekképpen megfogalmazott célok megvalósítása érdekében a francia kormány kész tárgyalásokat kezdeni az alábbiak értelmében: a közös Főtanács pártatlan küldetése lesz a legrövidebb időn belül biztosítani: a termelés korszerűsítését és a minőség javítását; azonos feltételek mellett a szén- és acélszállításokat a francia és a német piacokra, valamint a csatlakozott országok piacaira; a további országokba irányuló közös export növelését; kiegyenlítődést az ezen iparágakban dolgozók életfeltételeinek alakulásában.
E célok elérése érdekében, mivel a résztvevő országok termelési adottságai jelenleg rendkívül eltérőek, átmenetileg bizonyos intézkedéseket kell életbe léptetni, amelyek tartalmazzák egy termelési és beruházási terv kivitelezését, árkiegyenlítő mechanizmusok működtetését, a termelés ésszerűsítését megkönnyítő átállási alap létrehozását.
A tagországok közötti szén- és acélszállítások haladéktalanul mentesülnek minden vámilleték alól, és nem sújthatók különbözeti szállítási díjtételekkel. Fokozatosan kialakulnak azok a feltételek, amelyek a legnagyobb termelékenység mellett biztosítják a termelés legészszerűbb elosztását.
Ellentétben a nemzetközi kartell-lel, amely a korlátozó módszerek alkalmazása és magas profitok fenntartása révén a nemzeti piacok felosztására és kizsákmányolására törekszik, a létrehozandó szervezet biztosítani fogja a piacok egyesítését és a termelés kiterjesztését. A fent meghatározott alapvető elveket és kötelezettségeket egy, az Államok között aláírt szerződés rögzíti. A végrehajtási rendeleteket pontosító nélkülözhetetlen tárgyalások folytatódnak, egy közösen megnevezett bíró közreműködésével, aki felügyeli az egyezmények és a meghatározott elvek egybeesését, és amennyiben éles ellentmondás állna fenn, javaslatot tesz a helyzet megoldására. A rendszer működésével megbízott közös Főhatóság független személyiségekből áll, akiket paritásos alapon neveznek meg a kormányok; a többi csatlakozó ország közösen jelöl meg egy elnököt. A Főhatóság döntéseivel szembeni fellebbezés módját megfelelő diszpozíciók határozzák meg. Az Egyesült Nemzetek Főhatóság mellett székelő képviselője félévente jelentést készít az Egyesült Nemzetek Szervezetének, beszámolva az új szerv működéséről, különös tekintettel a békés célok megőrzésére.
A Főhatóság felállításának nincs kihatása a vállalatok tulajdonjogára. Megbízatásának végrehajtása során a közös Főhatóság tekintettel lesz a Ruhr-vidéki Nemzetközi Hatóság hatásköreire és a Németországra kirótt kötelezettségekre, amíg azok hatályban maradnak.
Robert Schuman
külügyminiszter
1950. május 9, Quai d’Orsay
Óra-terem, Párizs
(A szöveg forrása: Robert Schuman: Európáért. Pro Pannónia Kiadó, Pécs, 2004. 155–159. o.)
