A záróülésen a szocialista és a nyugati küldöttségek egybehangzóan sikeresnek és hasznosnak értékelték a Kulturális Fórumot.
Államszocializmus ide vagy oda, a 20. század második felének nemzetközi viszonylatban legnagyobb szabású magyarországi eseménye az 1985-ben Budapesten megrendezett Európai Kulturális Fórum (EKF) volt. Az 1975-ös Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet madridi utótalálkozójának záródokumentumában, 1983-ban a részt vevő harminchárom európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada a magyar fővárost jelölték ki az EKF és az 1984-ben esedékes előkészítő szakértői értekezlet házigazdájának.[1]
A döntés a kádári külpolitika számára nagy diplomáciai sikert jelentett, hiszen először került sor EBEÉ-rendezvényre a Varsó Szerződés egyik tagállamában. S bár 1984 decemberében egy római újságíró kérdésére, hogy ti. Magyarország híd-e Kelet és Nyugat között, a kultúrpolitikát vezető Aczél Györgyöt így válaszolt: „Mi nem foglalkozunk semmilyen közvetítéssel, nem vagyunk híd. (…) hű szövetségesek és korrekt partnerek vagyunk”[2]; az európai belpolitika fő sodrához történő csatlakozás mind presztízs-, mind gyakorlati szempontból komoly sikerrel kecsegetett.
A kormány az EKF megrendezéséhez – jeles közéleti és kulturális személyiségek részvételével – előkészítő bizottságot állított fel, amely 1984. február 1-jén az országházban tartotta alakuló ülését. A bizottság elnöke Köpeczi Béla művelődési miniszter, alelnöke Nagy János külügyi államtitkár lett. Az ideológiai kérdésekben is szívesen megnyilvánuló Köpeczi egy helyütt így fogalmazott: „Azt hiszem, jogos hangsúlyozni a kultúra viszonylagos autonómiáját a politikával szemben, de azzal való összefüggését is, mégpedig annak a meghatározásnak az alapján, amelyet a kultúráról adunk. Ha ugyanis a kultúra a szellemi javak összessége, amelynek struktúráját és irányultságát egy helytől, időtől, társadalomtól meghatározott értékrendszer determinálja, és ha nemcsak ismeretek összessége, hanem eszméké és értékeké is, amelyek világnézetet, magatartást, életmódot is meghatároznak, akkor világosan látható, hogy melyek a különbségek és melyek az érintkezési felületek a kultúra és a politika között. Az összevetésből kiderül, hogy a kultúra az alapvető, az időt álló és az ember minden tevékenységét befolyásoló, a politika viszont a kultúrából merít, időhöz kötött, és tevékenységi köre is körülhatárolt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a politika nem befolyásolja a kultúrát, mindenekelőtt annak irányultságát, értékrendszerét, felhasználását. (…) Vissza kell térni a békés egymás mellett élés politikájának alapelveihez minden téren, így a kultúrában is, s úgy vélem, hogy ezt szolgálhatja a Budapesten 1985-ben megrendezendő Európai Kulturális Fórum.”[3]
*
1984. november 21-én a budapesti Hilton Szállóban 35 ország képviselőinek részvételével megkezdődött az EKF előkészítő szakértői tanácskozása. A program után a Népszabadság ekképpen tudósított: „ (…) eredményesen véget ért a kulturális fórumot előkészítő szakértői értekezlet, amely két héten át hazánk fővárosában ülésezett. (…) A helsinki folyamat keretében első alkalommal szentelnek külön tanácskozást a kultúra és az európai államok közötti kulturális együttműködés kérdéseinek. Az előkészítő értekezlet széles körű eszmecserék és intenzív konzultációk eredményeként kidolgozta a kulturális fórum napirendjét és szervezeti kereteit. (…) Az európai semleges és el nem kötelezett országok által benyújtott tervezet alapján az értekezlet szerda délelőtt elfogadta a megállapodásokat tartalmazó jelentést. A szakértői értekezlet befejezése után (…) a megállapodások tartalmát röviden ismertetve a magyar küldöttségvezető elmondta, hogy négy munkacsoportot hoznak majd létre, amelyekben a hat hétig tartó kulturális fórum részvevői az alkotó tevékenységet, a kulturális értékek terjesztését és az együttműködést érintő, egymással is összefüggő kérdéseket vitatják meg. A munkacsoportokat kulturális területek szerint alakították ki: az első a képző- és iparművészettel foglalkozik, a másodikhoz a film, a színház és más előadóművészetek, valamint a rádiós és televíziós kulturális programok tartoznak. A harmadik csoporté az irodalom, ezen belül a könyvkiadás és a műfordítások kérdései, külön figyelemmel a kevéssé elterjedt nyelvekre. A negyedik pedig a művészeti kutatás és oktatás kérdéseivel, a könyvtárak, múzeumok, kiállítások témájával, valamint egymás kulturális értékeinek megismerésével foglalkozik majd. (…)”[4]
A szövegből kitűnik két tényező, amely az EKF működésében később is hangsúlyosan megjelent: egyrészt a tematikus munkabizottságokban végzett munka, másrészt a semleges és el nem kötelezett országok közvetítő szerepe.
Míg a kulturális diplomácia az EKF mind sikeresebb megrendezéséért és a fórum kapcsán kiaknázható országimázs-javításért dolgozott, a belügyi szerveknek a nemzetközi csoportok és a hazai ellenzék által szervezett ellenfórum okozott fejtörést. Ezt az EKF megnyitásához igazítva tartották Budapesten. A szocialista országok képviselői már korábban egyeztettek a szerintük „provokáció” jellegű, belföldi ellenzéki csoportok és külföldi disszidensek által szervezett akciók „kiszűréséről”, de az EKF összeurópai jellege miatt kénytelenek voltak toleranciát gyakorolni. Az ellenfórumra e helyütt terjedelmi okokból nem térünk ki, a vonatkozó dokumentumok olvashatók.[5]
*
Az Európai Kulturális Fórum az 1985-ben átadott Budapest Kongresszusi Központban nyílt meg 1985. október 15-én, délelőtt 10 órakor, a nemzeti lobogókkal feldíszített Pátria-teremben. A megnyitón Köpeczi Béla elnökölt és csaknem háromszáz küldött vett részt. Előzetesen közel nyolcszázötven személy jelezte részvételét, továbbá közel háromszáz újságírót akkreditáltak.
A nemzeti delegációk élén rendszerint nagykövetek vagy külügyminisztériumi beosztott diplomaták, esetleg parlamenti képviselők álltak, ám a szovjet blokk országai – talán éppen a fent említett óvatosság miatt – kormányszinten képviseltették magukat. Így Bulgáriát Georgi Jordanov miniszterelnök-helyettes; Csehszlovákiát Miroslav Válek szlovák kulturális miniszter; Lengyelországot Kazimierz Zygulski kulturális és művészeti miniszter; a Német Demokratikus Köztársaságot Hans-Joachim Hoffmann kulturális miniszter; a Szovjetuniót Pjotr Gyemicsev kulturális miniszter. Jugoszlávia és Románia megelégedett a nagyköveti szinttel, ugyanakkor a nyugati országok közül a ciprusiakat a közoktatási miniszter; a finneket és a spanyolokat államtitkár képviselte.[6] A magyar küldöttség szintén „erős” volt, vezetője Köpeczi Béla akadémikus, művelődési miniszter; helyettesei Bényi József külügyminiszter-helyettes és Rátkai Ferenc művelődési miniszterhelyettes; szóvivője Drexler Gábor, titkára Tabajdi Csaba, mindketten az MSZMP KB munkatársai; tagjai pedig Boldizsár Iván író, Hubay Miklós író, Merényi Ferenc építész, Miklós Pál művészettörténész, Szinetár Miklós rendező, Ujfalussy József zeneesztéta, Varga Imre szobrászművész és Vitányi Iván szociológus.
A hat hétig tartó tanácskozás plenáris üléseken és munkabizottságokban zajlott. Emellett számos kulturális programra sor került, amelyeken a részt vevő államok mellett hazai művészek is bemutatkoztak. Csak a példa kedvéért említjük a nemzetközi filmnapokat: október 21-től november 18-ig huszonnyolc ország 83 játékfilmjét mutatták be a budapesti Kossuth moziban. Csaknem 40 ezer néző tekinthette meg az európai és az észak-amerikai filmművészet kiemelkedő alkotásait.[7]
*
A fórum zárása után a magyar állami és pártvezetés több szinten értékelte a tapasztalatokat. A különféle beszámolók közül a leginkább kiérlelt szöveg az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának jelentése volt, amelyet a Politikai Bizottság 1985. december 3-ai ülésére készítettek. Az alábbiakban ebből idézünk:
„1. 1985. november 25-én befejezte hathetes munkáját Budapesten az Európai Kulturális Fórum. A tanácskozáson összesen 872 fő vett részt. A küldöttek kétharmada alkotó művészekből, a kulturális élet területén működő tekintélyes szakemberekből állt. Különösen nagy létszámú és színvonalas delegációval képviseltette magát a Szovjetunió, Lengyelország, az NDK és Csehszlovákia, illetve az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és az NSZK.
2. A kulturális személyiségek eszmecseréit összességében magas szakmai színvonal, kiegyensúlyozott, konstruktív légkör jellemezte, bár számos kérdésben eltérő nézeteket fejtettek ki. Vita bontakozott ki az alkotói és a kifejezési szabadság értelmezéséről, az egyének, a nem kormányzati szervezetek, illetve a kormányok szerepéről a Helsinki Záróokmány céljainak és ajánlásainak megvalósításában. Több nyugati ország delegációja, elsősorban az amerikai és a brit küldöttség, ismétlődően bírálta a szocialista országok viszonyait, kulturális politikájának gyakorlatát. A szocialista országok küldöttségei visszautasították a belügyeikbe való beavatkozási kísérleteket és a vitában elsősorban az együttműködést szolgáló konstruktív javaslatokra helyezték a hangsúlyt. Az ideológiai és politikai vitáktól eltekintve a munkabizottságokban folyó eszmecserében az egyes művészi-kulturális területek szakmai problémái és a kapcsolatok elmélyítésének konkrét lehetőségei álltak a figyelem középpontjában.
3. A Fórum munkájának eredményességét mutatja, hogy több mint kétszázötven javaslatot nyújtottak be. Több kezdeményezést szocialista és nyugati országok küldöttei együttesen dolgoztak ki. A javaslatok nagy része konstruktív volt, a kulturális együttműködés fejlesztésére irányult. A nyugati, főként a NATO országok által benyújtott javaslatok között azonban több olyan is szerepelt, amely – bár különböző mértékben, de – politikailag elfogadhatatlannak bizonyult a szocialista országok számára. Ilyenek voltak például az információ szabad áramlásával, a rádióadások zavarásával, a cenzúrával, a kifejezés, a kapcsolattartás szabadságával, a nemzeti és vallási kisebbségek jogaival, a nem kormányzati szervezetek szerepével kapcsolatos ajánlások.
4. A szocialista országok a kisegítő munkaszervekben folyó eszmecserék alapján lehetőséget láttak egy érdemi záródokumentum kidolgozására. (…) Szavakban a NATO országok is a záródokumentum melletti elkötelezettségüket hangoztatták, de csak olyan dokumentumot minősítettek elfogadhatónak, amely „előrelépést” jelentett volna, az általuk megfogalmazott követelmények szellemében. A semleges és el nem kötelezett országok (…) nagy erőfeszítéseket tettek egy közös ajánlásokat tartalmazó, érdemi záródokumentum kidolgozására. (…) A szocialista országok csoportja a semlegesek tervezetét csak módosításokkal fogadta el tárgyalási alapként. Válaszul a NATO országok egy sor, a szocialista országok számára elfogadhatatlan kiegészítést tettek a semleges tervezethez (…). A tanácskozás befejező napján a NATO országok saját dokumentumtervezetet terjesztettek be. Válaszul Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK és a Szovjetunió ellentervezetet nyújtott be. (…) Miután nyilvánvalóvá vált a konszenzus hiánya, a magyar delegáció egy rövid közlemény elfogadását javasolta. A közlemény tervezete összefoglalta a Fórummal kapcsolatos tényeket és pozitívan értékelte az eszmecseréket. (…) A NATO országok nevében felszólaló Franciaország támogatta a tervezetet, (…) a szocialista országok is elfogadták. Ekkor Románia képviselője bejelentette: egy ilyen rövid, tartalmatlan dokumentumot országa nem tud elfogadni. A szocialista országok képviselői eredménytelenül kérték álláspontjának megváltoztatására a román delegációt, amely a felső politikai vezetés utasítására hivatkozott. A román állásfoglalást követően demonstratív módon valamennyi szocialista, valamint több NATO és semleges ország küldötte ismételten felszólalt a magyar tervezet elfogadása mellett, konszenzus hiányában azonban erre nem volt lehetőség.
5. A záróülésen a szocialista és a nyugati küldöttségek egybehangzóan sikeresnek és hasznosnak értékelték a Kulturális Fórumot. A felvetett javaslatok valamilyen formában való megőrzése, megvalósítása mellett foglaltak állást. Széles körben osztották a magyar felszólalás megállapítását, hogy a budapesti Fórum egy új szakasz kezdete a 35 ország kulturális kapcsolatainak történetében. (…)”[8]
Érdemes némi figyelmet fordítani a 4. pontban leírtakra. November 25-én éjfél előtt tíz perccel ugyanis megállították a Pátria-terem óráit, remélve, hogy – formálisan az előre megszabott időkereten belül – sikerül kompromisszumot kötni. A helsinki folyamat dokumentumai ugyanis kizárólag valamennyi részt vevő ország egybehangzó döntésével válnak érvényessé. Ez a konszenzus azonban nem jött létre, így a záró plenáris ülésen elnöklő Köpeczi Béla 39 perc elteltével, vagyis ténylegesen november 26-án, nulla óra 29 perckor berekesztette az EKF munkáját. Aligha tévedünk, ha azt a tényt, hogy Románia az utolsó pillanatban megakadályozta a közös nyilatkozat elfogadását, kifejezetten Magyarországgal szembeni rosszindulatnak tekintjük, Nicolae Ceauşescu román pártvezető részéről.
Az összefoglalóból egyébiránt kitűnik, hogy az ideológia által vezérelt alapkérdésekben a két blokk országai között nem lehetett konszenzus. A párbeszéd ténye azonban önmagában is pozitívum, s felmerül a kérdés, hogy Magyarország számára lett volna-e és mi lett volna az Európai Kulturális Fórum hozadéka? Erre nehéz válaszolni. Hosszú távon valamit talán profitáltunk volna belőle, de a történelem kereke más irányba forgott. Néhány éven belül rendszerváltozások rázták meg Kelet-Európát, és az 1985-ös tanácskozás csupán a résztvevők emlékeiben élt tovább.
Jegyzetek
[1] A madridi találkozó záródokumentuma. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983. 30. o.
[2] Aczél György: Szocializmus, nemzet, kultúra. Írások a kultúráról (1979–1985). Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1985. 390. o.
[3] Köpeczi Béla: Magyarország és Európa a kulturális együttműködés folyamatában = Külpolitika, XI. évf. 1984. 3. szám, 61. és 70. o.
[4] Farkas József György: Kidolgozták az európai kulturális fórum napirendjét és szervezeti kereteit = Népszabadság, XLII. évf. 286. szám, 1984. december 6. 3. o.
[5] Müller Rolf (vál. és bev.): Európai Kulturális Fórum és ellenfórum, Budapest, 1985. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti levéltára, Budapest, 2005.
[6] Az európai kulturális fórum megkezdte munkáját Budapesten = Népszabadság, XLIII. évf. 243. szám, 1985. október 16. 1. o.
[7] Plenáris üléseken folytatja munkáját az európai kulturális fórum = Népszabadság, XLIII. évf. 271. szám, 1985. november 19. 5. o.
[8] Müller Rolf, i. m. 258–260. o. Lásd még: Befejeződött az európai kulturális fórum = Népszabadság, XLIII. évf. 278. szám, 1985. november 27. 1. o.
