A gyanakvás és a valóságérzés konzervatívvá teszik lelkét s a természetes tunyaság is a régi állapotok mellett szavaz.
Karácsony Sándor (1891–1952) a hazai neveléstudomány jeles személyisége, pedagógus, filozófus, egyetemi tanár, 1942–1950 között a Debreceni Tisza István Tudományegyetem pedagógia tanszékének vezetője. Bölcsészdoktori értekezését A népiskolai reform és az alsónéposztály lelki alkata címmel1924-ben védte meg és ugyanezen évben publikálta. E művéből teszünk közzé részleteket az alábbiakban.
Karácsony rendkívüli megfigyelő és elemző készséggel vette sorra az alsó néposztály korabeli gondolkodásának, életformájának jellemző elemeit. Megállapításai fölött nem járt el az idő, azokat ma is érdemes tanulmányozni. S a jövő évi országgyűlési képviselőválasztásokra készülve alkalmasint felfedezhetjük napjaink átlagos választópolgárának egynémely szavazási motivációit. Az ebből a szempontból különösen aktuális szövegrészeket kurziváltuk. A közlés forrása a Protestáns Szemle XXXIII. évf. 1924. évi 4. számában megjelent szöveg.
„Ez a legalsó, legnépesebb népréteg életmód és világnézet tekintetében egyaránt elüt a többitől. Ami tengő életét illeti, igénytelenségében is nagyigényű. Azt szeretném mondani, a qualitásra nem sokat ad, de a quantum legyen meg, azt megköveteli. Lemondania nehéz, áldozatkészségről szinte szó se lehet nála. A második tulajdonsága, hogy óvatos és gyanakvó. Helyzeténél fogva nehezen szerzi meg a tengő élet legkezdetlegesebb követelményeit is, tehát vagyonszerető, és nem vállalkozó kedvű. Fél az újításoktól is. Nem bízik a holnapban, s ezért akarja, hogy mindig legyen a háznál annyi, amennyi holnapra is elég lesz. Vagyonszerző módja is ilyen: kidűlésig dolgozni, rövid idő alatt erőmegfeszítéssel mindent megszerezni s aztán lebzselni a boldog bizonyosságban, ha jut rá idő.
Szerelmi és családi életét meglehetősen korlátozzák tengő életének előfeltételei, társadalmi berendezkedése s nagyobb mértékben irányítja a józan belátás, mint az érzelmek. Korán ébredő, érzéki, de nem perverz. Közfelfogás, hogy a fiatalember járja végig a bolondját, úgy lesz belőle nyugalmas, jó férj és családapa. Kezdetben nagy lobbot vethet ez az érzése és ekkor okozhat (okoz is) bonyodalmakat, de legtöbbször vagy hamar elhamvad, s akkor nyoma se marad, vagy lelohad s akkor szép, nyugodt, egyenletesen meleg lesz a tüze. A házasságot legtöbbször a számító ész köti, a szerelmi házasságokat nem tartják szerencsésnek. Ha mésalliance (rangon aluli házasság – BTG) okozója lett, el is ítélik. Mésalliance-ot kötni pedig könnyebb ezen a fokon, mint a felsőbb rétegekben, ahol szigorúbb a kasztrendszer. A férj kevesebb, mint pater familias, a nő több mint matróna. Nemcsak anyagi téren p. o. a »közös szerzemény« fogalmának törvényesnél nagyobb szankciója tekintetében van ez így, de általános szokás az asszonnyal megbeszélni a dolgokat végső döntés előtt. Több a közkeletű »papucs alatt élésnél« az a körülmény is, hogy a pénzt sok esetben az asszony kezeli. A gyermek attól kezdve, hogy segít és keres, nagyobb jogokat élvez, mint feljebb s kezdettől fogva nagyobb úr a háznál, mint gondolnék. A gyermekszoba nemcsak térbelileg hiányzik. (…)
Társadalmi élete is ilyen. Hiába adtak neki közszabadságokat és hiába biztosítottak számára helyet az alkotmányban, nem él vele. Még ma is jobbágy. Csak alárendelt, függő viszonyban érzi jól magát s csak a relatív függetlenséget szereti: az opponálást. A közterhet robot gyanánt rója le s alapjában véve igazságtalanságnak tartja. Önkéntes adórendszert nem ismer. Céhekbe, kupaktanácsokba tömörül, egységesen lép fel, de nem nyíltan, politikája tehát földalatti. Társadalmi osztályai tagoltabbak és szigorúbban zártak, mint valamivel feljebb s a felsőbb rétegekkel szemben öntudatosak. A rendszer azonban nem kasztszerű, mert eleven és előre haladó. Mindenkiben megvan az érvényesülés vágya. A célkitűzés azonban sohasem nagyobb a tengő élet mennél nagyobb mértékben való biztosításánál. Nagyon könnyen vezethető, de nem messzire. És csak abba az irányba megy engedelmesen, amerre ösztönei a maguk módján jónak tartott érvényesülést sejtik.
Ebben a keretben szellemi élete annál meglepőbb. Érzelemvilága mély, mert természettől az s életmódja is megengedi. Értelme közmondásosan elismert s talán a legdominálóbb minden szellemi tulajdonságai között. Akarata ingadozó, ha van tömegekre vonatkoztatva ilyen, már-már neuraszténiára hajló. (Az antropogeográfusok ennek a jelenségnek egyik okát életmódjában látják, lévén ez a nép nagyobb percentjében az alföld szántóvető embere, aki két hónap alatt megfeszített munkával szerzi meg az egész évre valót.) Hite, józan, reális és szűkkörű. Az egész úri imának a Miatyánkon kívül csak a mindennapi kenyérre vonatkozó passzusát foglalja magában. És mégis végtelen távlatokra nyit alkalmat azzal, ahogy az életet oda tudja adni háborúban, halálos óráján. (…)
Tudományos rendszere nem felel meg annak, amit az elemi iskolában tanult. Geocentrikus világszemlélete rendületlenül marad, hiába mutatták neki a telluriumot és hiába kellett közvizsgálaton elsorolnia a föld gömbölyűségének bizonyítékait annak idején. Történetszemlélete is csak krónikás, pragmatikus okfejtést nem ismer, jelenlegi helyzete nem történeti fejlődés eredménye szemében, s őseinek régi hírneve „időtlen” képzet nála. A tapasztalati tudás és a tudományos adatok két párhuzamos abstractum a lelkében, melyek egyetlenegy ponton sem találkoznak egymással. Az alkalmazott tudományt annyira tartja, amennyi konkrét hasznát látja. Az orvos és patikus előkelő kuruzslók tulajdonképpen. Az orvos munkája többet ér, ha injekciókat ad, mint hogyha csak meghallgatja a tüdőműködést. A kasznár »szerencsés kezű« ember, nem okszerűbb gazda, ha a termése jobb, mint a szomszéd dűlőbeli fordulós gazdáké. A hivatalnok ingyenélő, a papot, tanítót »mi tartjuk«. A mérnökök »nem boldogultak« a mozdonyvezetők sztrájkja alkalmával.
Történetírása egyszerű elbeszélés, melynek fonalát az egymásutániság szervetlen kapcsolata köti össze s csak igen ritkán váltakozik ez az ok és okozati összefüggésekkel. Értekező prózája ellenben annál világosabb, ha tapasztalati tényekről van szó. Retorikája talán a leggyarlóbb. Nemcsak azért, mert könnyen megelégszik érzelmi érvekkel, hanem még inkább két fogyatkozása következtében. Az egyik, hogy csak a nyomról-nyomra való következtetést fogadja el, s nem ismeri a nagy távlatokat (ezt történet-, helyesebben időérzékének a majdnem teljes hiánya okozza), a másik, hogy sokszor megelégszik pusztán dialektikával, aminek talán az a magyarázata, hogy több fogalmat használ, mint amennyit megtöltött tartalommal. A tekintélyérvek nem igen hatnak rá, de a példa – konkrét voltánál fogva – annál inkább. (…)
Etikája sem egészen primitív. Cselekvését megelőző lelki állapotát leghívebben így jelölhetném: megfigyelő álláspont. Tapasztalatait is így gyűjti, okoskodása is innen szövődik. Ritkán jut el a kísérletezésig, de természetes gyanakvása több mint véletlen tapasztalatokat váró közöny. Ha tapasztalása élményszerű, vagyis belevág az életébe, még hasznosítja is. Föltétel ugyan egy-egy ilyen újítás számára, hogy helyben megtörténhessék. Tanulmányokat folytatni sem térben, sem időben nem szeret. De ha a tárgy vonzó s lépésről-lépésre csalogatja, szívesen elbabrál rajta s ilyenkor újít is, különösen konkrét szerkezeteken vagy eljárásmódon.
Okoskodása is mellérendelő. Nyomról-nyomra haladni, térszerűleg rendezni a fogalmakat összerakó párhuzamokban még elbeszélve is: a legkedvesebb gondolkozási módszere. Ezért nagyon könnyen téved mellékvágányra, ha pedig sok elemmel van dolga, könnyen belezavarodik. Ez utóbbi következtében sokszor tesz meg fogalmakban domináns képzetté egészen mellékes, sőt oda nem illő képzeteket. Megint csak közhelyeket ismétlek, ha például felhozom, hogy mindent a »világ teremtésénél szokás kezdeni«, »nagy feneket kerítenek a dolognak«, óvatosan, neutrális téren mozognak, míg végre a lényegre mernek térni s sokszor ki sem lépnek a példálózgatás bűvköréből. (…)
Temperamentuma sajátos keveréke a szilajságnak és a passzivitásnak. A magyar szalmaláng valósággal a képlete ennek a lelki alkatnak. A heves véralkat. Megtanulta már, hogy zaboláznia kell magát, de nem mindig képes rá; azt meg nem szereti, ha ezt a műveletet más akarja elvégezni rajta. Akkor ellent áll, de ellenállásának egyetlen formája a passzív rezisztencia, mely lassankint apátiába megy át.
Cselekvőképességének ez adja meg a kapacitását, de el is ez határolja alul-felül. Nagy energiapazarlás után teljes tétlenség. Legnagyobb előre hajtó erő a vis inertiae (tehetetlenség – BTG). Nagyon sok mindent valóság helyett fantáziaképekben él ki. Egészen szűklátkörű program végrehajtása egyik napról a másikra, egocentrikus alapon kevés önbizalom és nagy elbizakodottság felváltva, sokszor egyidejűleg is. Ilyenkor szívesen érzi magát a realitással szemben a holnap trónkövetelőjének. Ez különben illik is az ellenzéki szerephez. Megvalósításra sohasem kerülhet azonban a sor, mert a gyanakvás és a valóságérzés konzervatívvá teszik lelkét s a természetes tunyaság is a régi állapotok mellett szavaz.
Ez a kultúra alakítja a civilizációját is. A primitív fokon túl van ugyan, mert több az élelem civilizációjánál, de innen van a lakásén. A második fokon áll, ahol az ember a ruházat civilizációjára is gondol már, nem csupán a hasával törődik. Az a fok ez, ahol az ember mindent magára aggat, amije van. Nem azért rendezi be p. o. díszesen a lakását, hogy kényelmes és szép legyen, hanem, hogy lássák, hogy telik neki rá. Viszont a másik oldalon a végeláthatatlan lakodalmi és névnapi ebédek, vacsorák nem pusztán a gyomornak szólnak, hanem épp úgy a módot jelzik, mint a drága ruhák, cipők és ékszerek, vagy férfiaknál a bőrkabát, legényeknél újabban a bicikli. Kulturális mértékkel ez egyenrangú az oláh leányok nyakéknek használt aranypénzével. Igaz, hogy a szép négyes fogat, »amilyen másoknak nincs«, ugyanide tartozik, hiszen az okszerű talajnemesítésnek s a legprimitívebb állattenyésztésnek sincs hozzá közvetlenül semmi köze.
Életmódja ezek szerint az elvek szerint alakul. Ha földmíves, legfeljebb kétforgós rendszerrel beéri, gyógynövényt nem termel, mert azt nem eszi a jószág, ha kisiparos, ellesi mástól az újítást, vagy rájön véletlenül, babrálás közben, vagy mint titkot adja apáról-fiúra tovább. Kereskedése cserekereskedés, hiába jött divatba a pénzgazdaság. Szállóigévé vált a mázsa búza = pár csizma egyenlet, és divatba jött mindent búzába átszámítani. Ha valami újítás beválik, mindenki arra az egyre veti rá magát, mert az már biztos. A vagyon csak azért kell, hogy »legyen«, mikor másnak nincs, és elég legyen. A készből, helyben, nem intézményesen másnak is jut. Szövetkezni csak individualiter és klikkszerűen érdemes.”
