A részt vevő államok hasonló módon tartózkodnak attól, hogy egymás területét katonai megszállás alá vonják, vagy ellene más közvetlen vagy közvetett erőszakos intézkedést tegyenek a nemzetközi jog megsértésével vagy ilyen intézkedések révén megszerezzék azt vagy az ilyen intézkedések megvalósításával fenyegetődzenek. Semmiféle ilyen természetű megszállást vagy szerzeményt nem ismernek el törvényesnek.
A harminchárom európai (közte a Vatikán) és két észak-amerikai állam (USA, Kanada) részvételével Helsinkiben 1973. július 3-án kezdődött, Genfben folytatódott, és az 1975. augusztus 1-jén Helsinkiben aláírt záróokmánnyal végződő Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) több volt protokolláris csúcstalálkozónál. Bár a Záróokmány legismertebb részét az államok közötti biztonsággal kapcsolatos tíz alapelv képezi; a szerződés emellett gazdasági, tudományos, technikai, környezetvédelmi, közlekedési, idegenforgalmi, humanitárius, információs, kulturális és oktatási ügyekre is kiterjedt. S ezzel nem csupán a 20. század második felének legfontosabb összeurópai alapdokumentuma kelt életre, hanem olyan jelenség született, amely multilaterális politikai térbe helyezte a kölcsönös számonkérhetőséget, s magában foglalta a nyilvánosan vállalt szabályok betartásának monitoring jellegű utókövetését.[1] Ezért nevezik a jelenséget helsinki folyamatnak, hatását pedig Helsinki szellemének.
Az enyhülés felé vezető úton közvetlen előzményként elsősorban a békés egymás mellett élés kifejezésre, mint államközi együttműködési alapelvre kell utalnunk, amely a Nehru indiai és Csou En-laj kínai kormányfő által 1954. június 28-án közzétett pancsa sila (öt alapelv) utolsó pontjaként jelent meg a világpolitikában.[2] A fogalom helyet kapott a később ún. „el nem kötelezett államok”-nak nevezett csoportosulás 1955. április 18–24-ei bandungi értekezletén elfogadott tíz alapelv között.[3] Innen vette át és emelte a Szovjetunió, valamint a szovjet blokk országainak átfogó külpolitikai stratégiájává Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) Központi Bizottságának első titkára (akkor még nem miniszterelnök) az SZKP 1956. évi XX. kongresszusán. Hruscsov a kongresszus nyitónapján a nemzetközi helyzet elvi kérdései között első helyen nevezte meg a két rendszer békés egymás mellett élését. Hivatkozott az indiai-kínai kezdeményezésre, a szovjet külpolitika lenini örökségére, és kifejtette, hogy a kapitalizmus legyőzése nem háborúval lehetséges, hanem ideológiai alapon, oly módon, hogy az egyes országok állampolgárai maguk jöjjenek rá a társadalmi rend megváltoztatásának szükségességére.[4] A kongresszus határozata a „békés egymás mellett élés lenini elvét” a párt hivatalos irányvonalává tette.[5] Időközben az Egyesült Nemzetek Szervezete is lépett: az ENSZ-közgyűlés 1957. évi XII. ülésszakán a tagállamok egyhangú határozatot fogadtak el az államok közötti békés és jószomszédi kapcsolatokról.[6]
A fogalom a kommunista és munkáspártok 1957. évi első és 1960. évi második moszkvai tanácskozásán a mozgalom általános alapelvévé vált.[7] Az SZKP 1961. évi XXII. kongresszusán pedig definíciószerűen helyet kapott az új pártprogramban: „A Szovjetunió következetesen védelmezte és fogja védelmezni a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének politikáját. (…) A békés egymás mellett élés a szocializmus és a kapitalizmus nemzetközi méretű békés versenyének alapja, a szocializmus és a kapitalizmus közötti osztályharc különleges formája (…) A békés egymás mellett élés feltételezi a háborúról, mint az államok közti vitás kérdések megoldásának eszközéről való lemondást, a vitás kérdéseknek tárgyalások útján való rendezését; az államok egyenjogúságát, az államok közti kölcsönös megértést és bizalmat, egymás érdekeinek figyelembevételét; a belügyekbe való be nem avatkozást, minden nép ama jogának elismerését, hogy önállóan oldja meg országának minden kérdését; minden ország szuverenitásának és területi sérthetetlenségének szigorú tiszteletben tartását; a gazdasági és kulturális együttműködés fejlesztését a teljes egyenlőség és a kölcsönös előnyök alapján.”[8] Gromiko szovjet külügyminiszter később külön kötetben értelmezte a fogalmat és nemzetközi összefüggéseit.[9]
Hruscsov sokat tett a fogalom elterjesztéséért, függetlenül attól, hogy a Szovjetunió sohasem adta fel világhatalmi törekvéseit. Ez akkor is pozitívumnak tekinthető, ha tudjuk, hogy ennek elsősorban belpolitikai okai voltak: az életszínvonal emelését a Szovjetunió csak a katonai-ipari komplexum költségeinek csökkentése árán érhette el, ehhez pedig a nemzetközi viszonyok enyhülésére volt szükség. A „békés egymás mellett élés” olvasható Hruscsov 1960-ban magyarul megjelent beszéd- és cikkgyűjteményének címében, és folytatódott a következő, még vaskosabb kötetében.[10]
A Szovjetunió külpolitikai doktrínájának változása nyomán a „békés egymás mellett élés” elve a hatvanas évek közepére az egész szovjet blokk központi fogalmi elemévé vált. A kommunista és munkáspártok 1969. évi moszkvai tanácskozásának záródokumentumában mindazonáltal megkísérelték összhangba hozni a népek fegyveres úton történő imperializmusellenes harcával,[11] hiszen addigra a Szovjetunió politikai befolyása Afrikában, Ázsiában és Közép-Amerikában jelentősen megerősödött.
Ilyen előzmények vezettek a Helsinkiben 1973-ban megnyílt értekezlethez, amelynek következményei átrendezték a 20. század második felének nemzetközi kapcsolatait. Az alapelvek közül a szovjet blokk országai számára kevésbé az általuk addig is hangoztatott „békés egymás mellett élés” elve, sokkal inkább az emberi jogok kérdése okozott fejtörést – és lett később számos ellenzéki mozgalom hivatkozási alapja. A konferencia Kelet-Európában belpolitikai változásokat is generált. 1977-ben a Szovjetunióban új alkotmány lépett hatályba, amelyben az emberi és állampolgári jogok nagyobb hangsúlyt kaptak, és a témát innentől kezdve a retorika szintjén – idegen nyelvekre is lefordítva – igyekeztek egyfajta sikerpropagandává tenni.[12] Ebből persze a valóságban egy szó sem volt igaz.[13] A szocialista országokban felértékelődött az addig elsősorban protokolláris államfői poszt: Csehszlovákiában 1975-ben Gustáv Husák, az NDK-ban 1976-ban Erich Honecker, a Szovjetunióban 1977-ben Leonyid Brezsnyev pártfőtitkárok átvették az államfői tisztséget is, hogy jobban illeszkedjenek az immár összeurópai diplomáciai „nagyüzemhez”. Kádár Jánosnak az államfői pozícióra nem volt szüksége,[14] számára Európa – „Helsinki szellemében” – ettől függetlenül megnyílt: 1975 után találkozott a pápával, a francia és az osztrák államfővel, a nyugatnémet kancellárral, a brit, az olasz és a bajor miniszterelnökkel.[15]
Az európai kommunista és munkáspártok 1976. évi berlini konferenciájának középpontjában a Helsinki Záróokmány saját értelmezésen alapuló „lekövetése” állt, tehát rögzítették, hogy bár a békés egymás mellett élés politikája és az enyhülés összhangban van a népek érdekeivel, mindez „semmiképp sem jelent politikai és társadalmi status quót a különböző országokban”, azaz az osztályharc folytatódik.[16] Nem maradt le a Varsói Szerződés sem: az 1975. évi, a katonai szövetség alapításának 20. évfordulójára kiadott közlemény „Az európai népek békéjéért, biztonságáért, együttműködéséért és közeledéséért” címet viselte, benne a két katonai tömb egyidejű feloszlatásáról szóló propagandacéllal, majd 1975 végén és 1976 őszén ismét hitet tettek az EBEÉ céljainak fontossága mellett.[17] A valóság ezzel szemben a 70-es évek végére a szovjet érdekszféra mind erőszakosabb térnyerését mutatta (Angola, Mozambik, Vietnam, Etiópia, Afganisztán, Dél-Jemen). Az ennek következtében kialakuló újabb „kis hidegháború” az ideológia szintjén megkövetelte az enyhülés fogalmának szovjetellenességgel összefüggő értelmezését.[18] A Helsinki előtti és utáni uralkodó szovjet ideológia tehát lényegében nem változott.[19] Az értekezlet utótalálkozói mindenesetre folytatódtak: 1977–78-ban Belgrád, 1980–1983-ban Madrid, 1986–89-ben Bécs adott otthont a delegációknak. További fontos konferencia volt az 1984-es stockholmi európai bizalom- és biztonságerősítő tanácskozás, valamint az 1985-ös budapesti Európai Kulturális Fórum.
Az utolsó szovjet pártfőtitkár, Mihail Gorbacsov igyekezett belesimulni a helsinki folyamatba. Tudatosan vállalta a hruscsovi örökséget, ezzel jelezve szakítását a Brezsnyev-doktrínával (csehszlovákiai, afganisztáni és más fegyveres beavatkozások). Nem véletlen, hogy külpolitikai beszédgyűjteményében – amelynek címe a második hruscsovi kötetcím variánsa volt – már az elején rögzítette, hogy „tántoríthatatlanul követjük a béke és a békés egymás mellett élés lenini irányvonalát.”[20]
Az alábbiakban az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Záróokmányának első részét, az államok közötti együttműködést szabályozó tíz alapelvet közöljük. Érdemes figyelmesen elolvasni: ha Oroszország, mint a Szovjetunió nemzetközi jog szerint általános jogutóda a benne foglaltakat betartotta volna, ma nem lenne ukrajnai háború.
*
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Záróokmánya
(részlet)[21]
„A) Nyilatkozat a részt vevő államok kölcsönös kapcsolatait vezérlő elvekről
A részt vevő államok
megerősítve elkötelezettségüket a béke, a biztonság az igazságosság, valamint a baráti kapcsolatok és az együttműködés további fejlesztése mellett;
elismerve, hogy ez a népek érdekeit és vágyait tükröző elkötelezettség, a múlt tapasztalatai következtében, megnövekedett felelősséget ró mindegyik részt vevő államra most és a jövőben;
megerősítve, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetében betöltött tagságukkal és az Egyesült Nemzetek Szervezete céljaival és elveivel összhangban teljes mértékben és cselekvően támogatják az Egyesült Nemzetek Szervezetét, és azt, hogy növekedjék szerepe és hatékonysága a nemzetközi béke, biztonság és igazságosság megszilárdításában és a nemzetközi problémák megoldásának, továbbá az államok közötti baráti kapcsolatok és együttműködés fejlesztésének elősegítésében;
kifejezve közös elkötelezettségüket az alábbiakban kifejtett elvek iránt, amelyek összhangban állnak az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmányával, úgyszintén közös akaratukat, hogy ezen elvek alkalmazásában az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának céljaival és elveivel összhangban járnak el;
kinyilvánítják eltökéltségüket, hogy mindegyik részt vevő állam az összes többivel fennálló kapcsolataiban, tekintet nélkül azok politikai, gazdasági és társadalmi rendszerére, valamint nagyságára, földrajzi helyzetére és gazdasági fejlettségi szintjére, tiszteletben tartja és alkalmazza a következő elveket, melyek mind elsőrendű fontosságúak, és kölcsönös kapcsolataikat vezérlik:
I. Szuverén egyenlőség, a szuverenitásban foglalt jogok tiszteletben tartása
A részt vevő államok tiszteletben tartják egymás szuverén egyenlőségét és sajátosságát, valamint a szuverenitásukban foglalt és általa felölelt valamennyi jogot, amelybe beletartozik többek között minden állam joga a jogi egyenlőségre, a területi épségre, a szabadságra és politikai függetlenségre. Úgyszintén tiszteletben tartják egymás azon jogát, hogy szabadon válasszák meg és fejlesszék politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális rendszerüket, valamint azt a jogukat, hogy maguk határozzák meg törvényeiket és rendeleteiket.
A nemzetközi jog keretein belül valamennyi részt vevő államnak egyenlő jogai és kötelességei vannak. Tiszteletben tartják egymás azon jogát, hogy kapcsolataikat más államokkal a nemzetközi joggal összhangban és e Nyilatkozat szellemében belátásuk szerint határozzák és valósítsák meg. Úgy vélik, hogy határaik, a nemzetközi joggal összhangban, békés eszközökkel és megegyezéssel megváltoztathatók. Úgyszintén joguk van ahhoz, hogy nemzetközi szervezetekhez tartozzanak vagy sem, részesei legyenek két- vagy többoldalú szerződéseknek vagy sem, beleértve azt a jogot, hogy részt vevői legyenek szövetségi rendszereknek vagy sem; úgyszintén joguk van a semlegességre.
II. Tartózkodás az erőszaktól vagy az erőszakkal való fenyegetéstől
A részt vevő államok egymás közötti, valamint általában nemzetközi kapcsolataikban tartózkodnak más állam területi épsége vagy politikai függetlensége ellen irányuló vagy az Egyesült Nemzetek Szervezete céljaival és e Nyilatkozattal össze nem férő bármely más módon megnyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától. Semmilyen megfontolás nem szolgálhat erőszakkal való fenyegetés vagy az erőszak ezen elvet sértő alkalmazásának alapjául.
Ennek megfelelően a részt vevő államok tartózkodnak bármely olyan cselekménytől, amely egy másik részt vevő állam erőszakkal való fenyegetésének vagy ellene történő közvetlen vagy közvetett erőszak alkalmazásának minősül. Ugyanúgy tartózkodnak minden erőszaknyilvánítástól, amelynek célja, hogy egy másik részt vevő államot lemondásra kényszerítsenek szuverén jogainak teljes gyakorlásáról. Hasonló módon ugyancsak tartózkodnak kölcsönös kapcsolataikban bármely erőszakos megtorló cselekménytől.
Semmiféle ilyen erőszakot vagy erőszakkal való fenyegetést nem használnak fel eszközként viták vagy olyan kérdések rendezésére, amelyek vitákat idézhetnek elő közöttük.
III. A határok sérthetetlensége
A részt vevő államok sérthetetlennek tekintik egymás valamennyi határát, valamint minden európai állam határait, és ezért most és a jövőben tartózkodnak attól, hogy e határokra törjenek.
Ennek megfelelően úgyszintén tartózkodnak minden olyan követeléstől vagy cselekménytől, amely bármely részt vevő állam területe egy részének vagy egészének elfoglalására és bitorlására irányul.
IV. Az államok területi épsége
A részt vevő államok tiszteletben tartják minden egyes részt vevő állam területi épségét.
Ennek megfelelően tartózkodnak minden olyan, az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának céljaival és elveivel összeegyeztethetetlen cselekménytől, amely bármely részt vevő állam területi épsége, politikai függetlensége vagy egysége ellen irányul és különösen bármely olyan cselekménytől, amely erőszakkal való fenyegetést vagy erőszak alkalmazását jelentené.
A részt vevő államok hasonló módon tartózkodnak attól, hogy egymás területét katonai megszállás alá vonják, vagy ellene más közvetlen vagy közvetett erőszakos intézkedést tegyenek a nemzetközi jog megsértésével vagy ilyen intézkedések révén megszerezzék azt vagy az ilyen intézkedések megvalósításával fenyegetődzenek. Semmiféle ilyen természetű megszállást vagy szerzeményt nem ismernek el törvényesnek.
V. A viták békés rendezése
A részt vevő államok a köztük felmerülő vitákat békés eszközökkel rendezik, oly módon, hogy ne veszélyeztessék a nemzetközi békét és biztonságot és az igazságosságot.
Jóhiszeműen és az együttműködés szellemében erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy rövid idő alatt igazságos megoldást érjenek el a nemzetközi jog alapján.
E célból olyan eszközöket alkalmaznak, mint a tárgyalás, a kivizsgálás, a közvetítés, a békéltetés, választott bírósági és bírósági eljárás vagy más, saját választásuk szerinti békés eszközt, beleértve a rendezésre szolgáló bármely eljárást, amelyben a vita felmerülése előtt mint felek megállapodtak.
Ha a vitákban a felek a fenti békés eszközök egyikével sem érnek el megoldást, tovább keresik a viták békés rendezésének kölcsönösen elfogadható módját.
Azok a részt vevő államok, amelyek a köztük levő vitában felek, valamint a többi részt vevő állam tartózkodnak bármely cselekménytől, amely a helyzetet olyan mértékig súlyosbíthatná, hogy az veszélyeztetné a nemzetközi béke és biztonság fenntartását, és ezzel megnehezítené a vita békés rendezését.
VI. A belügyekbe való be nem avatkozás
A részt vevő államok, tekintet nélkül egymás közötti kapcsolataikra, tartózkodnak attól, hogy bármilyen módon, közvetlenül vagy közvetve, külön-külön vagy együttesen beavatkozzanak egy másik részt vevő állam belső joghatóságának körébe tartozó bel- vagy külügyekbe.
Ennek megfelelően tartózkodnak valamely másik részt vevő állam ellen irányuló fegyveres beavatkozás vagy az ilyen beavatkozással való fenyegetés bármely formájától.
Ugyanígy minden körülmények között tartózkodnak a katonai vagy politikai, gazdasági vagy bármilyen egyéb kényszerítő tettől, amely arra irányul, hogy saját érdeküknek rendeljék alá valamely másik részt vevő állam szuverenitásában foglalt jogainak gyakorlását, és ily módon bármiféle előnyöket biztosítsanak maguknak.
Ennek megfelelően tartózkodnak többek között a terrorista tevékenység, illetve a felforgató vagy más tevékenység közvetlen vagy közvetett támogatásától, amely egy másik részt vevő állam rendjének erőszakos megdöntésére irányul.
VII. Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása, beleértve a gondolat, a lelkiismeret, a vallás és meggyőződés szabadságát
A részt vevő államok tiszteletben tartják az emberi jogokat és az alapvető szabadságokat, beleértve a gondolat, a lelkiismeret, a vallás és meggyőződés szabadságát, amely mindenkit megillet, fajra, nemre, nyelvre és vallásra való tekintet nélkül.
Elősegítik és ösztönzik az állampolgári, a politikai, gazdasági, szociális, kulturális és egyéb jogok és szabadságok hatékony gyakorlását, amelyek mindegyike az emberi személyiség méltóságából fakad, és lényeges annak szabad és teljes fejlődése számára.
Ennek keretében a részt vevő államok elismerik és tiszteletben tartják az egyén szabadságát arra, hogy egyedül vagy másokkal közösen, saját lelkiismeretének parancsával összhangban kövesse és gyakorolja vallását vagy hitét.
A részt vevő államok, melyeknek területén nemzeti kisebbségek vannak, tiszteletben tartják az ilyen kisebbségekhez tartozó személyek jogát a törvény előtti egyenlőségre, maradéktalanul biztosítják számukra azt a lehetőséget, hogy ténylegesen élhessenek az emberi jogokkal és az alapvető szabadságokkal, és ily módon védelmezik a nemzeti kisebbségek törvényes érdekeit ezen a téren.
A részt vevő államok elismerik. hogy az emberi jogok és az alapvető szabadságok egyetemes jelentőségűek, hogy tiszteletben tartásuk lényeges tényezője a békének, az igazságosságnak és a jólétnek, amire szükség van mind az egymás közötti, mind pedig az összes többi állammal való baráti kapcsolatok és együttműködés fejlesztésének biztosításához.
E jogokat és szabadságokat kölcsönös kapcsolataikban állandóan tiszteletben tartják, és erőfeszítéseket tesznek együttesen és külön-külön, beleértve az Egyesült Nemzetek Szervezetével való együttműködést, hogy elősegítsék egyetemes és tényleges tiszteletben tartásukat.
Megerősítik az egyénnek azt a jogát, hogy ismerje ezen a téren jogait és kötelességeit, és ezeknek megfelelően járjon el.
A részt vevő államok az emberi jogok és az alapvető szabadságok tekintetében az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának céljaival és elveivel, valamint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával összhangban cselekszenek. Úgyszintén eleget tesznek az ezen a téren fennálló nemzetközi nyilatkozatokban és egyezményekben megállapított kötelezettségeiknek, beleértve többek között az Emberi Jogok Nemzetközi Egyezségokmányait, amennyiben azok rájuk vonatkoznak.
VIII. A népek egyenjogúsága és önrendelkezési joga
A részt vevő államok tiszteletben tartják a népek egyenjogúságát és önrendelkezési jogát, mindenkor összhangban cselekedve az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának céljaival és elveivel, valamint a nemzetközi jog vonatkozó szabályaival, beleértve azokat, amelyek az államok területi épségére vonatkoznak.
A népek egyenjogúsága és önrendelkezési joga elvének értelmében valamennyi népnek mindenkor joga van ahhoz, hogy teljesen szabadon, bármikor és belátása szerint, külső beavatkozás nélkül határozza meg belső és külső politikai státusát és belátása szerint valósítsa meg politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődését.
A részt vevő államok megerősítik, hogy a népek egyenjogúságának és önrendelkezési jogának tiszteletben tartása és hatékony megvalósulása egyetemes jelentőségű mind az egymás közötti, mind az összes állammal való baráti kapcsolatok fejlesztésében; úgyszintén emlékeztetnek annak fontosságára, hogy kizárják ezen elv megszegésének bármely formáját.
IX. Az államok közötti együttműködés
A részt vevő államok minden területen fejlesztik egymással és az összes állammal való együttműködésüket az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának céljaival és elveivel összhangban. Együttműködésük fejlesztése során a részt vevő államok különleges hangsúlyt helyeznek az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet keretei között meghatározott területekre, és mindegyikük a teljes egyenlőség feltételei mellett teszi meg hozzájárulását.
Együttműködésüknek az egyenlőség alapján történő fejlesztése során arra törekszenek, hogy elősegítsék a kölcsönös megértést és bizalmat, a baráti és jószomszédi kapcsolatokat egymás között, a nemzetközi békét, biztonságot és az igazságosságot. Együttműködésük fejlesztése során ugyancsak törekszenek a népek jólétének növelésére és arra, hogy hozzájáruljanak vágyaik valóra váltásához, felhasználva többek között azokat az előnyöket, amelyek egymás jobb megismeréséből és a gazdasági, tudományos, műszaki, szociális, kulturális és humanitárius területen elért haladásból és vívmányokból származnak. Lépéseket tesznek olyan körülmények megteremtésére, amelyek kedvezőek ahhoz, hogy ezek az előnyök mindenki számára hozzáférhetők legyenek; figyelembe veszik mindenkinek azt az érdekét, hogy csökkenjen a gazdasági fejlettségi szintek közötti különbség, és különösen a fejlődő országok érdekeit az egész világon.
Megerősítik, hogy a kormányok, intézmények, szervezetek és személyek megfelelő és pozitív szerepet játszhatnak együttműködésük eme célkitűzései elérésének elősegítésében.
Együttműködésüknek a fentiekben meghatározott módon történő bővítése során arra törekszenek, hogy jobb és tartósabb alapokon, a népek javára egymással szorosabb kapcsolatokat létesítsenek.
X. A nemzetközi jogi kötelezettségek jóhiszemű teljesítése
A részt vevő államok jóhiszeműen teljesítik nemzetközi jogi kötelezettségeiket, mindazokat a kötelezettségeket, amelyek a nemzetközi jog általánosan elismert elveiből és szabályaiból, mind pedig azokat a kötelezettségeket, amelyek a nemzetközi joggal összhangban álló olyan szerződésekből vagy más egyezményekből fakadnak, amelyeknek részesei.
Szuverén jogaikat, köztük azt a jogot gyakorolva, hogy maguk határozzák meg törvényeiket és rendeleteiket, a nemzetközi jogból eredő jogi kötelezettségeikkel összhangban járnak el; ezenkívül kellőképpen figyelembe veszik és végrehajtják az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Záróokmányának rendelkezéseit.
A részt vevő államok megerősítik, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete tagjainak az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányából eredő kötelezettségei és bármilyen szerződésből vagy más nemzetközi egyezményből eredő kötelezettségeik közötti összeütközés esetén az Alapokmányból eredő kötelezettségeiket illeti elsőbbség, az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának 103. cikkével összhangban.
*
Valamennyi fentebb kifejtett elv elsőrendű fontossággal bír, és következésképpen egyformán és fenntartás nélkül alkalmazandó, valamennyi értelmezésekor figyelembe véve a többit.
A részt vevő államok kifejezik eltökéltségüket, hogy kölcsönös kapcsolataikban és együttműködésük során teljességgel tiszteletben tartják és alkalmazzák minden vonatkozásban ezeket az elveket, az e Nyilatkozatban kifejtett módon annak érdekében, hogy mindegyik részt vevő állam számára biztosítsák az abból eredő előnyöket, hogy ezeket az elveket mindenki tiszteletben tartsa és alkalmazza.
A részt vevő államok, kellőképpen figyelembe véve a fenti elveket és különösen »A nemzetközi jogi kötelezettségek jóhiszemű teljesítéséről« szóló tizedik elv első mondatát, megjegyzik, hogy e Nyilatkozat nem érinti sem jogaikat és kötelezettségeiket, sem a megfelelő szerződéseket és más egyezményeket, valamint megállapodásokat.
A részt vevő államok kifejezik meggyőződésüket, hogy ezeknek az elveknek a tiszteletben tartása elősegíti közöttük a normális és baráti kapcsolatok fejlődését és az együttműködés előrehaladását minden területen. Úgyszintén kifejezik meggyőződésüket, hogy ezeknek az elveknek a tiszteletben tartása elősegíti a politikai kapcsolatok fejlődését közöttük, amelyek viszont hozzájárulnak álláspontjuk és nézeteik jobb, kölcsönös megértéséhez.
A részt vevő államok kinyilvánítják azt a szándékukat, hogy kapcsolataikat valamennyi más állammal az e Nyilatkozatban foglalt elvek szellemében építik.”
Jegyzetek
[1] Berényi Pál: Európa Helsinki után. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977.
[2] Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1945–1982. A második világháború utáni korszak legfontosabb külpolitikai szerződései. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1985. 223–225. o.
[3] Uo. 273–281. o.
[4] Az SZKP XX. kongresszusa. Szikra Könyvkiadó, Budapest, 1956. 40–42. o.
[5] Uo. 549. o.
[6] Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1945–1982, i. m. 334–335. o.
[7] A kommunista világmozgalom tanácskozásai. Moszkva, 1957, 1960, 1969. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972. 3–19, 21–69. o.
[8] Az SZKP XXII. kongresszusa. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962. 761. o.
[9] A békés egymás mellett élés – a Szovjetunió lenini külpolitikája. Szerkesztette és az előszót írta Andrej Gromiko. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963. (eredeti kiadás: Moszkva, 1962).
[10] N. Sz. Hruscsov: A békés egymás mellett élésért. Beszédek és írások (1959. január – december). Szerkesztette: Rózsa István. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1960. 616 o. N. Sz. Hruscsov: Fegyver és háború nélküli világért. Beszédek nemzetközi kérdésekről (1960–1961). Szerkesztette: Fedor János. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1962. 704 o.
[11] A kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozása. Moszkva, 1969. június 5–17. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1969. 36–37. o.
[12] K. U. Csernyenko: Az SZKP és az emberi jogok. Novosztyi Sajtóügynökség Kiadója, Moszkva, 1983.
[13] Zsoresz Medvegyev: A levelezés titkosságát a törvény garantálja. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989. (eredeti kiadás: London, 1971); Zsoresz Medvegyev – Roj Medvegyev: Ki az őrült? Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990. (eredeti kiadás: London, 1971).
[14] Volt formális állami tisztsége: 1965-től 1989-ig tagja volt a 21 tagú államfői testületnek, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának.
[15] Mr. Kádár. Válogatta: Faragó Jenő. Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, 1989. 69–94. o.
[16] Az európai kommunista és munkáspártok konferenciájának dokumentumai. Berlin, 1976. Szerkesztette: Pásztor Antal. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976. 33. o.
[17] A Varsói Szerződés Szervezete 1955–1985. Dokumentumok. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986. 220–223, 229–248. o.
[18] Fencsik László: A nemzetközi enyhülés és a szovjetellenesség. In: A szovjetellenesség az antikommunizmus fő fegyvere. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979. 269–293. o.; Puja Frigyes: Az enyhülési folyamat jellemzői és perspektívái. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980.
[19] Helsinki előttről lásd pl. az 1973-ban Moszkvában kiadott monográfiát: A mai antikommunizmus. Politika és ideológia. Főszerkesztők: F. D. Risenko és O. Reinhold. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975.
[20] Mihail Gorbacsov: Háborúk és fegyverek nélküli világért. Szerkesztette: Hitseker Mária. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1987. 9. o.
[21] Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Záróokmánya. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975. 7–17. o.
