A múlt század húszas éveinek közepén nagy port vert fel a magyarországi frankhamisítás. A centenárium alkalmából Kőháti Zsolt „papírmoziját” ajánljuk olvasóink figyelmébe!
Kőháti Zsolt: Hollandiában jó, ha vigyázol! (papírmozi, 2021)
Móra Ferenc szegedi hírlapíró emlékének
SZEREPLŐK
Jankovich Arisztid
Gyula, a fia
Éva, a lánya
Ordódy Magdolna, Jankovich felesége
Windisch-Graetz Lajos
Széchenyi Mária Erzsébet Natália, a felesége
Ferenc, az inasuk
Nádosy Imre
Kocsubej grófnő
Dubois
Gerő László
Zadravecz István
Arthur Schultze
Teleki Pál
pénztáros
bőrkabátos
viking
Főcím: a „bleu et rose”, 1919-es francia ezerfrankos az alap, rá kerül a felirat: Hollandiában jó, ha vigyázol!
Fekete-fehér álló- és mozgóképek Budapestről: téli utcán autóbusz, villamos, fázósan siető emberek, alatta képek sugallta hangmontázs, majd a kimerevített záróképen fehér betűkkel: Budapest, 1925. december
1. Jankovichék ebédlője, reggel. Az asztal körül a négytagú család. Jankovich Arisztid huszárezredes 49 éves, arca szlávos, megnyerő. Kopottas, de elegáns bordó fésülködőköpenyben, rajta ezüst mintázat; alatta hálóing; bajuszát most kötő feszíti, szőke haján háló. Vele szemben a felesége; csinos, negyvenes családanya, hajában csavarok, sodrott papírszeletkék. Balra az apától ül a lánya, Éva, 11 éves, jobbra pedig Gyula, ő már 14.
JANKOVICH a feleségéhez, aki a jelenet közben teszi a dolgát, segít a reggelizésben. Magdikám! Hol van Ágnes?
MAGDOLNA. Kiküldtem a piacra, még hajnalban. Jankovich bólint. Esznek, teát, tejet töltögetnek, vajat, lekvárt kennek kenyérre, lágytojást kanalaznak stb.
ÉVA. Szóval hova utazik ma apuska?
JANKOVICH evés közben. Amszterdamba.
GYULA mint szakértő. Az Hollandia. Kis szünet.
ÉVA fölcsillanó szemmel szavalja. Hollandiában jó, ha vigyázol: / Ha eső nincs is, bőrig ázol! / Boterhám a hasadba, / Hideg víz a nyakadba!
GYULA. Ez megint milyen marhaság?
MAGDOLNA. Gyula!
JANKOVICH. Ez a kis gyerekregényből való, Tányértalpú koma utazása Hollandiába 1922-ben.
GYULA. Az Éva még mindig nem nőtt ki a mackókönyvekből!
JANKOVICH. De miért ázik bőrig ott az ember, ha nem esik az eső?
ÉVA. Mert tisztaság mániásak. Locsolnak mindig.
GYULA. Ott most hány fok van?
JANKOVICH. Tíz körül. Itt most mennyi? Jankovich hadnagy! Jelentést kérek!
GYULA ültében tiszteleg. Ezredes úrnak alázatosan jelentem, három fok Celsius.
JANKOVICH. Pihenj! Folytasd tovább! – Lehet, hogy marhaság, de nekem is tetszenek ezek a mackókönyvek.
MAGDOLNA. Arisztid… javít Apátok előbb mindig elolvassa, amit megvett nektek.
JANKOVICH. Mostanában már különösen, mert nagyok vagytok maholnap.
GYULA. Én már mategnap. Jankovich rávillant a szemével, Gyula vigyorog.
JANKOVICH. Na szóval, vegyük ezt a Tányértalpú komát! Nem akárki! Méhész, a Tátra, Mátra, Fátra örökös ura.
MAGDOLNA ábrándos öntudattal. A mi szűkebb pátriánk. Jankovichoké, Ordódyaké.
JANKOVICH. Olyan, mint egy igazi magyar úr. A fia muszka hadifogságból érkezik haza, ő elébe utazik Budapestre.
ÉVA. Megismerkedik Van Houten Kajetán úrral, a csokoládékirállyal, aki szegény, beteg magyar gyerekeket utaztat Hollandiába, hogy kicsit megerősödjenek a szörnyűséges háború után. Tányértalpú koma velük vonatozik ki Hollandiába, sovány kismackókat is besoroztatva a kompániába.
JANKOVICH. Állítom, hogy akármilyen útikönyvnél többet ér ez a hollandiai beszámoló.
ÉVA. Bicikliverseny, ágyúgolyó-formájú sajt, facipős tánc…
JANKOVICH. Ott van ezekben a mackókönyvekben a Trianon által szétszabdalt ország minden nyomorúsága… Pedig a Mackó úr, a Dörmögő Dömötör szerzője, Sebők Zsigmond még 1916-ban meghalt… Derék zsidó ember volt, Sternfeld… Párkányban született… Kis szünet. Ami pedig Bocs Bálintot, azaz Sas Edét, Tányértalpú koma íróját illeti, ő német származék. Katonatiszti.
ÉVA. Imádom Mühlbeck Károly rajzait… Kis szünet.
GYULA. Micsoda kavar! Hányfélefajta magyar mackókönyvíró… Mi miért vagyunk még mindig Jankovichok? És nem – mondjuk – Jeszeniczeyek?
JANKOVICH meglepődve. Akkor ott volnánk megint a tótnál, ahol a part szakad. – Őszfalvy – ez jobban tetszenék?
GYULA. Vagy Fűryek, még akár Rubányiak?
JANKOVICH. Ez már jobb! Szülőhelyemről! – De nekünk megfelel néhány évszázad óta a Jankovich név. Nemesi név. Tót név, de magyar embert jelöl.
MAGDOLNA. Úgy bizony! Gyulához. Te pedig reggelizzél, de ne csámcsogj!
JANKOVICH. Hadd mondja, ha a fejében jár! – Nos, mi magyarok már magunkba olvasztottuk a velünk élő idegenek meg a jövevények legjavát.
GYULA. A többiek meg Trianon óta saját államot szerveztek.
JANKOVICH. Visszaadják még, amit tőlünk elkacsmartak! Fognak még hozzánk kéredzkedni! Nem megy az olyan könnyen egyedül, nem értenek hozzá. Esznek.
GYULA. És miért utazik édesapa Hollandiába?
JANKOVICH. Erről nem beszélhetek.
MAGDOLNA révülten. A Főméltóságú Úr parancsára.
JANKOVICH. Ne túlozzunk, ne túlozzunk. De azért nem hiszem, hogy ne tudna róla. Tapsol. Kedves egészségünkre! Frühstück aus! Mars az iskolába! Kivonulás köpenyben! A gyerekek megtörlik a szájukat, fölugrálnak, kézcsókkal búcsúznak apjuktól. Ő megölelgeti, megcsókolja őket, a fenekükre ver.
GYULA. Karácsonyra hazajön édesapa?
JANKOVICH. Bőven.
ÉVA szaval. Vendéglátó kedves ország: / Szeretettel gondolok rád! Kiviharzanak, de a lány évődő mosollyal még visszadugja a fejét, megingatva a mutatóujját: Hollandiában jó, ha vigyázol!
2. Fekete-fehér mozgóképen a sárospataki kastély. Amikor a kép megáll, betűnik a felirat: Sárospatak, 1923 nyara
Elül a por; vendégek érkeztek. Fogadja őket a ház ura, Windisch-Graetz Lajos herceg. 41 éves ekkoriban, derűs arcú, hetyke bajszú. Fehér öltönyben van, fehér a lefelé lejtő, ellenzős sapkája is. Mellette a felesége, Széchenyi Mária Erzsébet Natália. Fehér estélyiben. Hátrább az inas, Ferenc; ő is fehérben.
WINDISCH-GRAETZ. Hát eljöttetek! Isten hozott! Ő itt a hitvesem, Széchenyi Mária Erzsébet Natália grófnő, hercegné. – Minden nevedet elsoroltam?
MÁRIA. Nagyjából. – Isten hozta magukat, de az ördög vigye, ha összeesküdnek itt nekem a sub rosa toronyszobában! Nem tudni, tréfál-e; a vendégek zavarban.
WINDISCH-GRAETZ. A sub rosában „sur le bleu et rose” tárgyban beszélgetünk majd.
MÁRIA. Ha lenyakazzák magukat, ne kerüljenek a szemem elé. – Ferenc majd segít a fölcipekedésben, tisztálkodásban.
Nádosy, Jankovich, rendőr- ill. huszártiszti egyenruhában, meghajolnak; az utazás piszka miatt nem fognak s csókolnak kezet. Majd a tisztálkodás, rendezgetés után.
3. Szauna ajtaja, rajta réztábla ezzel a felirattal: KOTSCHOUBEY. A képre rá kerül az információ: Nice, 1924. január
Kék-fehér-piros színezésű fürdőköpenyben bekopog Dubois titkosrendőr. Bentről telt női hang felel:
KOCSUBEJ. Entrez! A továbbiakban magyarul hangzik a párbeszéd, de alatta franciául is halljuk, aláfestésként, a szöveget. Ez kedves! A hazám színei is ezek. – Helyezze magát kényelembe! Az orosz-ukrán emigráns nemes, ifj. Pjotr Vasziljevics Kocsubej (1880–1918) 39 éves özvegye, Ljubov Alekszandrovna, született Musszina-Puskina törülközővel körbefogva, törülközővel a fején fogadja a franciát, aki némi zavarban veti le a köpenyt, s akasztja a fogasra. Barna testén fehér foltot hagy az alsónadrág helye.
Üljön ide mellém. Még nem találkoztunk. Mondták, hogy a főnöke beteg.
DUBOIS. Dubois vagyok, comtesse. André. Kezet csókol.
KOCSUBEJ. André. Andrej. A továbbiakban özvegy Kocsubej grófnő nem ügyel arra, hogy valamelyik testrésze szabaddá válik, de nem is ingerli a férfit. Térjünk a tárgyra. Telepedjék ide mellém. – Tavaly augusztusban a testvéremmel Berlinben időztünk. – Ismeri a testvéremet?
DUBOIS. Nincs hozzá szerencsém.
KOCSUBEJ. Ez a maga szerencséje. – Amikor a Kempinskiben ebédeltünk, tudja, a Leipziger Straβén, figyelmesek lettünk két nőre, akik Ausztriából érkeztek. De franciául beszélgettek, hogy ne nagyon értse őket illetéktelen. A férjüket szapulták nagyon találékonyan. Az egyik – nem untatom hosszan – elmondta, hogy minden este levetkőzteti az urát, végigszaglássza s más egyéb bizonyságot keres, hogy félrelépett-e aznap. A másik – ez az érdekes – arról mesélt, hogy Sárospatakon, Magyarországon frankhamisításra készülődnek. A férje jó grafikus, egyszer már megpróbálta kőrajz segítségével, de pórul járt. Most valami újabbal próbálkozik. Hívott is két vendéget.
DUBOIS. Kik ezek?
KOCSUBEJ. Kik kicsodák? Kintről kopogás. Entrez! Csokornyakkendős pincér tálcát ház be, leteszi, meghajol, távozik.
DUBOIS. A magyar asszony.
KOCSUBEJ. Széchenyi Mária Erzsébet Natália. A férje Windisch-Graetz herceg, miniszterviselt főkolompos. A vendégek kilétéről nem esett szó.
DUBOIS. Majd megtudjuk.
KOCSUBEJ. Lássunk hozzá. Kis palack pezsgőt tölt ketté, hozzá illő hideg szárnyas, foszlós bagett. Koccintanak, falatoznak.
DUBOIS. Honnan emlékezik ilyen pontosan mindenre? Hónapokkal később.
KOCSUBEJ. Andrjusa, kitűnő a memóriám. De még aznap följegyeztem mindent a noteszomba. Megtörli a kezét, előkotorja tarsolyát, előveszi a könyvecskét, kitépi belőle a hivatkozott lapot, átnyújtja Dubois-nak. Ő is megtörli a kezét, a papírlapot a köpenye zsebébe gyűri. Visszaül. – Mondja, mi van magukkal, franciákkal? Azért jelentkeztem csak most, mert nemrég értesültem arról, hogy hamispénz tűnt föl itt, Nice-ben. Erről jut eszembe, hogy két éve olvastam el a Nouvelle Revue Français-ben az önök André Gide-jétől – André ő is! – A pénzhamisítókat. Barátom! Ebben a turista a vámnál gond nélkül meglopja az államot. Gyermek lopja meg az édesanyját. Az egész társadalmat átszövi a kölcsönös zsarolhatóság. Párhuzamos élettörténetekben tenyészik a homoszexualitás, ejtenek teherbe s hagynak magukra szerencsétlen nőket. Magántanintézetben késztetik gyerekek a társukat arra, hogy főbe lője magát mindenki szeme láttára. S persze hamispénzt – üvegszerű pótlással készült aranyat – terítenek. Valamelyikük szerint „a rossz pénz kiszorítja a jót”. – Ebben a világban a bátorságnak egy másik ember boldogsága az ára. – Egy agg zongoratanár azt mondja: „A sátán és a Jóisten egy; kitűnően megértik egymást.” – Hát ezek után ne csodálkozzunk…
DUBOIS. Nem ismerem a regényt, nem ismerem Gide-et sem. De mindenről referálok.
KOCSUBEJ. Mennyi most a tarifa?
DUBOIS a homlokára üt. Mindjárt megtudja, asszonyom. Fölkel, borítékot hoz a köpenye másik zsebéből.
KOCSUBEJ. Tegye a tarsolyomba. Merőkanállal hideg vizet loccsant a forró kőre, a képet sistergő fehér gőz borítja el.
4. Sárospataki kastély képe: sötétben, csak az ablakok világítnak. Inzert: 1923 nyara.
Az urak a vacsora után a sub rosa szobában leülőben. Ferenc zsúrkocsin nagy demizson bort, kis demizson pálinkát, termoszban kávét, fehér kenyeret, kolbászt, poharakat, tányérokat stb. tol be. Windisch-Graetz megállítja.
WINDISCH-GRAETZ. Ferenc, mi is a te feladatod?
FERENC szenvtelenül, vendégszórakoztató mutatványként. Irányítom a cselédséget. Kezelem a telefont. Eldöntöm, hogy itthon van-e a gazda, amikor távol van, és távol van-e, ha itthon van.
WINDISCH-GRAETZ. De ami a legfontosabb?
FERENC. Akadályoztatása vagy kedvszegettség fennforgása esetén börtönbe megyek gazdám képviseletében. Derültség, taps.
WINDISCH-GRAETZ. Tisztelt vendégkoszorú! Tudjátok-e, magyar fülnek mi a legutálatosabb szó? A két vendég tanácstalanul bámul egymásra. Vállukat fölvonják. Nem tudjátok? Kis szünet Ferenc?
FERENC. Clémenceau. Még értetlenebb reagálás. Ferenc segít. Clémen-ceau. Nagy vidámság, taps.
WINDISCH-GRAETZ. Ferenc, köszönjük! Elmehetsz. Ferenc meghajol, távozik. Lazítsunk, urak. A két egyenruhás leveti a zubbonyt, a szék karfájára teszi.
Hallom, hogy Hitler barátunk Harcom című dolgozatát írja. – Nos, én megelőztem. Küzdelmeim címmel foglaltam össze munkásságom eddigi tapasztalatait. – Adok is nektek dedikált példányt. Ad. Sok közös van bennünk, kedves barátaim, úgy látom. Felvidékiek vagyunk.
NÁDOSY 52 éves, ő a rangidős. Én alvidéki. Baranyai. Derültség.
WINDISCH-GRAETZ. Jó, én meg feljebb vidéki, Krakkóban születtem. – Veled, Arisztid barátom, a fronton találkoztam. Jankovich bólint. Közös bennünk, hogy szerettük szegény Őfelségét. Én közelről segítettem reformtörekvéseiben. Szeretett volna korszerű választójogot, de Tisza s a háború elgáncsolta… A Főméltóságú Úr iránt is feltétlen hűséggel vagyunk. – A te áttelepülésedet, reaktiválásodat az ő akarata szerint intézték. Ugye, Arisztid? Jankovich bólint. Ezredes uram, te a cenzúra tekintetében, országos rendőrfőkapitány uram, te pedig kormányzó urunk társaságában megszemlélt vörös filmhíradó képei alapján bolsevikiek lefogása terén jeleskedtél. Nádosy szerényen széttárja a karját. Tehát: befelé rend, kifelé: destrukció. Ez lehet a közös jelszavunk. Beleegyező mormogás, bólogatás. Engedjetek meg néhány szót. Reggelig aztán ti is kifejthetitek a nézeteiteket. Derű. Franciaország még 1913-ban egymilliárd frankos kölcsönt ígért Ausztriának, fele ennyit Magyarországnak. Cél: eltávolítani bennünket természetes szövetségesünktől, Oroszországtól döbbent csodálkozás. Igen, Oroszországtól, miközben Frankhon megmarad a maga szövetségesi rendszerében. Tudjuk aztán, mi történt a háborúban s utána. Irredenták vagyunk, és annak is hívei, hogy a felsőbb rendű magyar faj irányítsa az újsütetű szomszédokat, a korábbi nemzetiségeket. Tudjuk persze, hogy a csehek a háború alatt már szoros összeköttetésben voltak az antanttal.
Mi a teendő?
Voltak eddig szerencsétlen kísérleteink. Mészáros Gyula, kedves bűnöző barátunk, a turkológus, a Turáni Társaság tagja Graz mellett az osztrák keresztényszocialisták támogatásával a csehszlovák 500 koronást, a szokolt, vagyis sólymot próbálta hamisítani, de lebukott 1921 nyarán Bécsben. Megúszta végül. De folyt a pénzhamisítás mindkét oldalon. Csinálták a franciák, csinálták a németek. Van kapcsoltunk Ludendorff és Seeckt német tábornokokkal: ők frank- és fonthamisításban utaznak. Papír, gép német részről rendelkezésre áll. Gyárthatunk tehát. Elvigyorodik. Én eddig kőrajzzal próbálkoztam. Nem vagyok ügyetlen, láthatjátok az édesanyámról készült rajzomat ott lóg a falon; a vendégek elismeréssel szemlélik. De hát a feladat fogósabb. Ezt kellene megpróbálnunk, éspedig nem egyéni barkácsolással. Előhúz egy francia ezerfrankost, megmutatja a vendégeknek, s így a kamerának. 1919-ben bocsátották ki, bleu et rose a beceneve.
JANKOVICH átveszi a bankjegyet, ropogtatja szórakozottan. Uraim! Mint a fegyverszüneti bizottság hajdani vezetője tanúsíthatom, hogy a franciák milyenek. Gorombák, fölényesek, bár pénzt, kurvát, egyéb juttatást készséggel fogadnak. Ha meg ez nem tetszik nekünk, fenyegetőznek, hogy ránk uszítják a szőrös talpú oláhokat. És ránk is uszították. Fölmordulás, helyeslés. Bosszút állhatunk most a trianoni békediktátumért, és a revíziót is segíthetjük: hamis frankkal is finanszírozhatjuk a határon túli magyar szervezeteket. Továbbadja a pénzt Nádosynak.
WINDISCH-GRAETZ. Tökéletesen így van! – Tudom, hogy 1918. november 7-én Belgrádban Franchet d’ Espéray tábornok megalázó módon tárgyalt a turistának öltözött, ezüst kanállal a szájában született s később ezüst szájpadlású Károlyival, akit mellesleg mint defaitistát és kémet 5 millió frankkal támogatott a Quai d’ Orsay!
NÁDOSY. Én leszek az összekötő köztünk s a legfelső szint között, erre hallgatólagos megbízatásom van. Végre nem tespedünk, csinálunk valamit!
WINDISCH-GRAETZ. Helyes! Valami ilyesmit vártam tőletek, s nem csalódtam! – Nos tehát. Én megszervezem az infrastruktúrát. Teleki Pali kegyelmes úr Térképészeti Intézete meg tudja csinálni a hamis bankót; jobb lesz, mint az eredeti. Ti, Arisztid, a titkárommal, Rába Dedivel párizsi tanulmányútra mentek, hoztok mutatványt a Banque de France pénzforgalmazási csomagoló anyagából, borítékjaiból. – Most pedig ami kint van, befele! Nekiesnek az elemózsiának.
5. Színes térképen a Szilágyi Erzsébet fasor. Betűnik egy épület. Felirat: Honvéd Térképészeti Intézet, 1925. szeptember, majd áttűnés után ismét a térkép, mely kiteljesedik Budapest Székesfőváros feliratúvá; szobafalon függ. Ott lóg még Európa hegy- és vízrajza, „Nem, Nem, Soha” plakát társaságában. A kamera félrefordul: szivarfüstben kis kerek asztal két oldalán fotelban ül az őrnagyi egyenruhás Gerő László, negyvenegy éves; kackiás kis bajsza, arca, tartása nem sejteti zsidó származását. Vele szemben pöfékel a civil, elegáns Windisch-Graetz.
WINDISCH-GRAETZ. Mióta is? Prágában találkoztunk utoljára, vagy Bécsben?
GERŐ. Én utánatok két évvel jártam. Térképészet, földmérés.
WINDISCH-GRAETZ. Volt akkoriban egy Puza Jenő nevű iskolatársunk. Kedves öregúr, erdész volt az apja. Vele mi van?
GERŐ. Már nincs. Vagy három esztendeje. Jevhen Puza kárpátaljai ruszin újságíró, szociáldemokrata alvezér, kormányhivatalnok, tótumfaktum. Ésatöbbi.
WINDISCH-GRAETZ. Mi a fene… Tudtam mindig, hogy Prága pánszláv csibenevelde. Ezért sem lett Osztrák-Magyar-Cseh Monarchia. Tán jobb is.
GERŐ. Én többször láttalak mint vezérkari tisztet, de nem találkoztunk.
WINDISCH-GRAETZ. Dologra, őrnagy úr.
Fölkelnek, mennek a folyosón, nagy a jövés-menés, fehér és kék köpenyes emberek cipelnek hónuk alatt térképtekercseket, egyenruhás tisztek közlekednek. A két férfi visszatiszteleg.
GERŐ. Lemegyünk az alvilágba. Fejre-lábra vigyázni.
Míves öntöttvas csigalépcsőn haladnak lefelé. A lépcső alján Arthur Schultze várja őket. Velük korú férfi, tányérsapkában, kék kötényben, munkásruhában. Szemüveges, kopasz szájú.
WINDISCH-GRAETZ meglapogatja, kezet ráz vele. ’Ten Tag, mein alter Freund! Wie geht’s dir?
SCHULTZE. Nix deutsch! Csak magyar!
WINDISCH-GRAETZ. Na, ez derék! Megszoksz vagy megszöksz? Nem hiányzik München?
SCHULTZE. Megszoksz. Nem hiányoz. Van jó sör, wurst itt is.
GERŐ. Schultze barátunkat kézről kézre adják a legjobb társaságok. Az éjszaka császára. Schultze vigyorog. Kedves jelenség, nem nevetséges. Szeretni való.
SCHULTZE. Kalauz. Gyertek. Első: papír. Házi papír.
Kádakban sejtelmes fénynél munkások kavargatnak összeömlő sárga és kék folyadékot. Schultze odaint nekik, azok biccentenek.
GERŐ. Hát nem csodálatos? Az a kék: a Duna! Az a sárga: a Tisza! Ez itt a Kárpát-medence vízállománya, tavak, folyók! Ezt modellezik!
SCHULTZE. Még nem elég jó! Francőz papír: tengeren túlról, gyarmatról. Van benne rost! Egzotikus rost! De pótol! Belemer a tenyerével a kádba, lötyögteti a sűrűsödő folyadékot, szagolgatja. Alakul!
Tovább mennek; hatalmas fényképező rendszer képernyője csillan meg tompán. Schultze bekapcsolja.
SCHULTZE. Nagyít! Betesz ezer frank. Négyszeresre. Lát hiba, javít.
A képernyőn a bankjegy nagyított képe.
GERŐ. Istenem! Ha ekkorára növelhetnők Csonka-Magyarországot…
WINDISCH-GRAETZ. Fogjuk is! De előbb megroggyantjuk Franciaországot!
Schultze vigyorog, dörzsöli a markát. Eloltja a berendezést. Újabb terembe érkeznek. Sejtelmes fény. A padlón ezerfrankos bankjegyek hevernek.
SCHULTZE. Frankreich! Mutatja. Top, top! Tapos! Csurdongoló!
GERŐ. Az ám! Franciaország a lábaink előtt hever! Windisch-Graetznek. Így készül a használt bankó. Hogy gyanút ne fogjanak!
Schultze bekapcsol egy idomtalan méretű rádiót. Sistergés, majd verbunkos muzsika hallatszik. Windisch-Graetz belekarol Gerőbe, majd Schultze is csatlakozik. Ropják nekidühödten, örömittasan. A kép elsötétül.
6. A Margit körúti ferences templom képe. Rajta megjelenik a felirat: Ferences rendház, Budapest, 1925. szeptember 21.
Gyóntatószék rácsa, rajta keresztül Windisch-Graetz arca látható.
WINDISCH-GRAETZ keresztet vet. Csak hangban:
ZADRAVECZ. Hallgatlak, fiam.
WINDISCH-GRAETZ. Gyónom a Mindenható Isten helyett neked, lelki atyám, hogy utolsó gyónásom óta az alábbi bűnt fogom elkövetni.
ZADRAVETZ 41 éves, fenséges arc; fején piros kis sapka. Gyónni csak az elkövetett bűnt szabad! Gyanakodva előre hajol, orrát a rácsnak nyomva. Lajos! Windisch-Graetz herceg!
WINDISCH-GRAETZ elvigyorodik. Bocsásd meg, püspök atyám, a szentségtörést! A derék ferencesek mondták, hogy el vagy foglalva, próbáljam meg a gyóntatószéket. Itt talán elérlek.
ZADRAVETZ fejét csóválja derűsen. Keresztet vet Windisch-Graetz felé. Megbocsátok. Föloldozlak. – Várj csak, kikászálódom.
Látjuk a templombelsőt, a gyóntatószéket, amelynek ajtaja kinyílik. A barna csuhás püspök előbújik, Windisch-Graetz is; kimennek a folyosóra, bólintanak, „laudetur”-ral fogadják az elhaladó barátok köszöntését. Egy szűk cellába lépnek, amely könyvekkel van telezsúfolva, kis asztalkán iratok; a falon feszület, alatta térdeplő, kopott bársonnyal, ágy, mosdótál. Csoda, hogy meg lehet itt mozdulni. Van egy kis támlátlan székecske az asztal túl felén, Zadravecz hellyel kínálja a vendéget.
ZADRAVECZ. Mi jóban sántikálsz, Lajosom?
WINDISCH-GRAETZ. Meglódultak az események. Szükség van rád, püspök atyám. Gyere az irredentába.
ZADRAVECZ. El se mentem onnét. Pénztáros vagyok.
WINDISCH-GRAETZ. Éppen erre akartalak kérni. Sok pénz befogadására. Francia ezresekről van szó. Ám ezeket mi gyártottuk, és a franciákat akarjuk általuk megbüntetni. Trianonért! S jut belőle az irredentának, határon inneni és túli szövetségeseinknek.
ZADRAVECZ. Hát rászolgáltak! S ők maguk is pénzhamisítók! Külföldi és belföldi frankot hoznak forgalomba. A német megszállott vidéket külföldi frankkal és hamis márkával pénzelik, a megszállott területen állították föl a bankóprést.
WINDISCH-GRAETZ. Úgy áll a helyzet, hogy azt mondhatjuk: mi megszereztük ezt a bankóprést, vagy valami hasonlót.
ZADRAVECZ fölkel közben, takarékos mozdulatokkal szónokol. A magyar frankhamisítás tehát nem egyéb, mint a francia fegyvernek a visszasütése. Ott az történt, hogy az árfolyam a hamisítás következtében egyharmadára csappant! Occulta recompensatio ez csupán ama Franciaországgal szemben, amelynek hisztérikus őrjöngése miatt szétdarabolva fekszik az ország, nyomorban sínylődik a magyar, sápadtan bágyadozik a magyar gyermeke, füsttelenül mered az ég felé, bosszúért kiáltó felkiáltójelként a gyárkémény!
WINDISCH-GRAETZ lenyűgözve. Hallottam, hogy nagy szónok vagy, de hogy ekkora…
ZADRAVECZ közbevág. Miközben a magyar kormány Trianon készséges végrehajtó bizottságává züllött… De jönni fog még a föltámadási hajnal, amely megráz mindent, dörgésével elszalasztja a sírőröket, és diadalmas életre kelti az elásott magyar szent igazságot.
WINDISCH-GRAETZ. Ezt Őfelsége sem mondhatta volna szebben… Úgy legyen, ámen!
ZADRAVECZ. Mikor hozzák a pénzt?
WINDISCH-GRAETZ. Most, azonnal. Egy ládával.
ZADRAVECZ. Akkor nincs vesztegetni való időnk.
Kimennek az oldalkapu elé; éjszaka van már. Ócska kisteherautó áll le pöfögve. Gerő, Jankovich, Nádosy s a hozzájuk csatlakozó Windisch-Graetz kapun belülre ráncigálják a hajóládát.
ZADRAVECZ lelkendezve, sürgölődve. Szervusztok, urak! Isten hozott! Kerítek egy nyaláb gyertyát, az kell most ide!
WINDISCH-GRAETZ. Van nálunk kandeláber, fáklyát lökünk bele. – Atyám, kérlek, áldd meg a frigyládánkat s vedd eskünket!
Lezajlik a művelet, s még pezsgő is kerül elő, poharakkal. Ráteszik a ládára.
ZADRAVECZ bosszús szemvillanással, majd megenyhülve, átszellemülten. Térdre, urak! Megtörténik.
Kezeteket a szívre! Megtörténik.
Igazságos és bosszúálló Isten, akinek szent céljaiba gázolt a feldarabolást diktáló ember, a te nevedben megáldom ezt a ládát, melynek tartalma a magyar irredenta javára s a legnagyobb ellenségünk, országunk megrablója, fosztogatója, hóhéra: a francia rovására szolgál! Esküdjetek, esküdjünk, hogy vállalkozásunkat titokban tartjuk! Isten minket úgy segéljen!
MIND. Esküszünk!
Koccintanak, magukkal viszik a tálcát a poharakkal s a kiürült üveggel; meghajolnak; el. Windisch-Graetz marad még. Int a többieknek, hogy nemsokára utánuk megy.
WINDISCH-GRAETZ. Nem marad sokáig a láda, tovább visszük hamarosan.
ZADRAVECZ szemérmesen. Csúf bűn a kíváncsiság, de hadd nézzek bele!
WINDISCH-GRAETZ. Véletlenül nálam van a lakat egyik kulcsa. – De csináljunk egy próbát is; el kell találnod, hogy melyik bankó az eredeti, s melyik az általunk készített. Mert egy igazi „bleu et rose” is van a tárcámban.
Zadravecz a lobogó fáklyafénynél beletúr a ládába, összecsapja a kezét.
ZADRAVECZ. Ez csodálatos! Velünk az Isten!
WINDISCH-GRAETZ, Na, csak lassan. Kérlek, fordulj háttal a ládának, és úgy tapogasd meg a fedelére kitett bankókat! Meglátjuk, mennyire szerencsés kezed van!
ZADRAVECZ úgy tesz, ahogyan Windisch-Graetz mondja. Isten, segíts!
Közben a herceg előveszi a tárcájából az 1000 frankost, s a ládából kivett bankjegy mellé helyezi.
WINDISCH-GRAETZ. Szabad!
ZADRAVECZ tapogat, megropogtatja, gyűrögeti egyik papírpénzt a másik után. Ez a hamis, nyilvánvaló!
WINDISCH-GRAETZ. Nos, ez éppen az igazi.
Kintről rekedt autótülkölés.
7. Európa 1925-ös politikai térképét látjuk színesben; megjelenik a felirat:
Honvéd Térképészeti Intézet, Budapest, 1925. december eleje
A térképről leigazít a kamera: a frankhamisítók záró összejövetele. Gerő László mint házigazda elnököl.
GERŐ. Átadom a szót Nádosy főkapitány úrnak.
NÁDOSY. Most nem mint rendőr, hanem az Egyesült Keresztény Liga vezéri tanácsának tagjaként szólok. Jelentem, bajtársak, hogy a pénz további döntésre várva ott van a Perényi Zsigmond báró vezette Magyar Nemzeti Szövetség Géza utcai helyiségében. További lépések: futárpostával, melynek diplomáciai hátterét én biztosítom, Hollandiában, Belgiumban, Svédországban, Olaszországban vizsgáztatjuk a bankjegyeket. Hosszú pálcával mutogatja a helyszíneket. Jankovich jelentkezik.
GERŐ. Ezredes úr?
JANKOVICH. Ebben enyém a kulcsszerep. Segítőim Marsovszky György, Mankovich György. Tudjátok, az a Marsovszky főhadnagy, aki a Prónay-különítményben szerzett érdemeket, Gömbös személyi titkára. Mankovich pedig – furcsa összekapcsolással – harisnyagyáros és újságíró. Derültség. Néhány bőröndnyi pénz terítésével próbálkozunk.
GERŐ. Windisch-Graetz herceg?
WINDISCH-GRAETZ föláll. Dumáljatok, gyerekek, dumáljatok! Lankasszátok a bankhivatalnok figyelmét. Beszéljetek lyukat a hasába. Hátha így könnyebben átcsusszan a hamis pénz. Leül.
Teljes cserkész főparancsnoki díszben, árvalányhajas kalapban beüget Teleki Pál. A jelenlevők fölpattannak, egyedül Windisch-Graetz marad ülve, elterpeszkedik, kinyújtva a lábát. Ez nem kerüli el Teleki figyelmét.
TELEKI. Üljetek le, pajtások! Gerőnek. Te, Griesbach, ülj a többiek közé, hogy a szemem előtt légy.
GERŐ. Gerő vagyok, kegyelmes uram. Átül az asztaltól.
TELEKI. Jaj, bocsánat. Mindig eltévesztem. Hát hogyne volnál Gerő László, kedves műszaki igazgatóm! Az vagy, persze. Döbbent csend. Gyerekek, nem áll valami jól a szénánk. Papírt kotorász elő a zsebéből; Gerőnek. Ezt tőled kaptam. – Itt az szerepel, hogy 29 370 darab bankjegyből a szakértők szerint 4400 példány kifogástalan minőségű, 9000 a közepes, 15 970 pedig gyönge. – Nos, ilyen mutatókkal belevágni a vállalkozásba, enyhén szólva is vakmerőség. Az is kérdés: mennyibe került idehozatni Münchenből a berendezést, a derék Arthur Schultzét? Talán annyiba, amennyi az előállított hamis 1000 frankosok névértéke. Nullszaldó. – Talán ez nem is olyan rossz, ha Franciaország közelesen gazdaságilag összeomlik.
Ám az a helyzet, hogy Franciaország ettől nem omlik össze, még attól sem, ha a fejünk tetejére állunk. A nagyantant meg a kisantant ettől még létezik, sőt erősebb, mint valaha. Európa békét, nyugalmat akar, s azt is, hogy mi meg konszolidálódjunk. Politikailag, gazdasági értelemben egyaránt. A Népszövetség hatalmas összegeket tesz az ablakba. Igen kedvező kölcsönkonstrukciók formájában. Jön Smith úr, a főszakértő főhivatalnok. A magyar királyi kormány gründolja az új magyar fizetőeszközt, a pengőt, amelyet reményeink szerint bárhol a világban elfogadnak. Igyekszünk növelni a termelést, gyarapítani az ipart, mezőgazdaságot – ahogyan te, Lulu Windisch-Graetznek mondja is javaslod. Windisch-Graetz hegyezi a fülét: vajon hova akar Teleki kilyukadni?
Én mint a Térképészeti Intézet tudományos igazgatója tartom a hátamat a ti buzgalmatok miatt. Adtam a pénzt, infrastruktúrát. A Gazda: Bethlen és Horthy ellenében is. De csak egy határig tudom csak. Ők várakozó állásponton vannak; bármikor lefújhatják a dolgot. Úgyhogy nagyon remélem: nem fogtok kudarcot vallani, nem hoztok szégyent rám. Mert akkor szétkaplak benneteket, mint Windisch-Graetz a cserépkályhát a Sacherban. Nevet. Hogy is volt ez, valamikor ’18-ban?
WINDISCH-GRAETZ. Teli voltam gondokkal, én etettem Magyarországot, Ausztriát, Németországot. A semmiből. Őfelsége reformjairól, választójogról, kormányalakításról, miegyébről tárgyaltam.
TELEKI. Ekkoriban ragasztották rád a krumpliherceg nevet.
WINDISCH-GRAETZ. Régi história, ezerszer megcáfoltam, de arra hivatott helyeken sem adtak hitelt a rágalomnak.
TELEKI. Csak elképzelem: jön a főúr, hozza a számlát: volt uraságodnak 10 konyak, 1 palack bor, egy Sacher-torta, egy cserépkályha.
WINDISCH-GRAETZ. Észre sem vettem, hogy reggelig lebontottam.
TELEKI. Pompásan írsz, beszélsz magyarul. Választékosan!
WINDISCH-GRAETZ. No hallod, egy Széchenyi grófnő férjeként, Sárospatakon… Szlovénok is vagyunk, osztrákok is, magyarok is. Integratív fajta. Demokrata, szabadelvű.
TELEKI. Messze estél nagyatyád fájától… – No persze: doktor Jókai Mór is írja Az új földesúr utószavában, hogy Haynauból is micsoda jó magyar ember vált alföldi birtokos korában!
WINDISCH-GRAETZ. Senki sem választhatja meg a nagypapáját.
TELEKI. Az biztos. Én sem lepődném meg, ha valaki előkerítene egy nyúlbőr-kutyabőrt, hogy valamelyik ősöm Tellerből, vagy még inkább: Tellersohléból magyarosított. Ez így eléggé kacifántos, nem? Kényszeredett derültség. Jankovich fölkapja a fejét: Teleki mintha Tányértalpút mondott volna németül! Mindenesetre gyanús vagyok magamnak. Figyelek. – De ti, többiek is! Aki itt van, s aki nincs: Jankovich, Marsovszky, Mankovich, páter Zadravecz: csupa jó magyar ember! Griesbach!
GERŐ. Kegyelmes uram, ha gondolod…
TELEKI. Benyújtod a lemondásodat? Ne tedd még. Teljes benned a bizalmam. – Nádosy, te üdítő kivétel vagy, de talán mégis vagy olyan jó magyar ember, mint a többiek. Nádosy föláll, tanácstalanul körülnéz: rárontson-e Telekire, vagy sem? Velem együtt. Nádosy hálásan elvigyorodik, leül. No de nem tartalak föl benneteket, már megyek is. Még nálatok is naivabb gyerekekhez, cserkészekhez. Föltápászkodik, az ajtóból visszafordul, tiszteleg. Légy résen!
8. Amszterdam korabeli fekete-fehér mozgóképei. Alattuk a képek sugallta hangmontázs. Felirat: Amszterdam, 1925. december közepe
Kora délután; halvány derengés a csatorna partján. Kellemes az idő, csaknem tíz fok Celsius. Jankovich Arisztid elegáns, prémgalléros, vitézkötéses télikabátban, fején puha, barna színű kalap. Zsebében térképért kotorászik, barna bőrkesztyűjét le nem véve széthajtogatja, körülnéz. Azonosítani próbálja a helyszínt. Megindul a víziút mentén. Fölülről látjuk, amint nézdegélve, meg-megállva halad. A túloldalon a gyér forgalomban érzékelhető elkülönítésben férfiak váltják egymást szótlanul. Jankovich figyel, észleli, hogy valami nincs rendben. Megáll, egy utcasarkon ismét előveszi a térképet. Lentről látjuk, ahogyan szemmel tart a túloldalon egy robusztus, pompás norvég pulóvert viselő vörösszöke szakállú-bajuszú, hajadonfőtt vikinget, aki lassan követi, majd az elővett újságba mélyed. Pipájából bodor fellegeket bocsát ki. Majd leint egy arra haladó taxit, beül és elhajtat.
Jankovich megnyugodva kanyarodik be, és megáll egy Volksbank cégtáblájú intézmény előtt. Nagy üvegablakok, behúzott csontfehér függönyökkel. Többször elsétál mellette. Bentről észleljük elhaladó s visszatérő árnyát, halk beszédfoszlányok a népbank belterében. Az ajtót körsínre függesztett zöld posztófüggöny védi a kinti légáramtól. Jankovich észleli, hogy jobb kéz felől is nyílik ajtó az utcára: ezen a dolgukat elvégzett kliensek távoznak.
Némi tétovázással benyit. 5-6 ablaknál néhány ügyfél várakozik. Az ajtó mellett bőrkabátos, bőr tányérsapkás férfi üldögél nyújtott lábbal. Mutatja a belépőnek, hogy a fogasra akaszthatja kabátját, kalapját. Számot is tépet Jankovichcsal. A 103-as az övé. Leül a bőrkabátos mellé. Halkan zajlik a benti forgalom, majd az egyik ablaknál a 103-as táblát mutatják föl kihajtható számokkal. Jankovics odalépdel.
PÉNZTÁROS. középkorú férfi, klott könyökvédővel, homlokán sárgászöld fényszűrő ellenző. Miner?
JANKOVICH. Guten Tag! Innentől kezdve németül zajlik a beszélgetés, de mi magyarul halljuk a fő szólamot.
PÉNZTÁROS. Parancsoljon velem!
JANKOVICH. Föl tudna váltani nekem guldenra ezerfrankos bankjegyet?
PÉNZTÁROS. Természetesen, uram. Jankovich a tárcájából előveszi a bankjegyet, odateszi az ablakív alá, a kis gumitálcára.
JANKOVICH. Az a nagy helyzet, hogy most vettem észre: nincs kellő mennyiségű holland valutám.
PÉNZTÁROS. Ezen segíthetünk. Fölemeli a bankjegyet, a fény felé tartja, majd leereszti, ropogtatja, morzsolgatja.
JANKOVICH gyanút fog; hirtelen ötlettel. Welgelegen!
PÉNZTÁROS meglepődve. Uraságod beszél hollandul?
JANKOVICH derűsen; nyeregben érezve magát. Csak egy-két szót. Azt is egy magyar gyerekkönyvben olvastam.
PÉNZTÁROS. Ne mondja! Ez egyre érdekesebb.
JANKOVICH. 1922-ben járt itt egy magyar medve; aki Van Houten Kajetán csokoládégyáros…
PÉNZTÁROS. Ismerjük őt!
JANKOVICH. Van Houten Kajetán csokoládégyáros jóvoltából sovány magyar gyerekeket és bocsokat kísért el Hollandiába egy kis háború utáni hízókúrára. A medve, Tányértalpú koma tanulta meg itt, hogy Welgelegen: jó hely.
PÉNZTÁROS. Mikor volt ez?
JANKOVICH. 1922-ben.
PÉNZTÁROS akasztófahumorral. Akkor még jó hely volt. – Tessék itt várakozni. Berántja a zöld posztófüggönyt, hátra viszi a pénzt. Az ajtónál üldögélő bőrruhás föláll. Szép termet. – Jankovich sarkon fordul, a fogashoz lép.
BŐRKABÁTOS elállja az útját. Ne tessék sietni, mindjárt visszajön a pénztáros.
JANKOVICH. Kérem, nekem sürgős dolgom van.
BŐRKABÁTOS. Azt elhiszem.
JANKOVICH. Diplomáciai futár vagyok, nem érek rá.
BŐRKABÁTOS. Legyen türelemmel. Mindjárt végére járunk az ügynek. Jankovich mozdulatára. Fegyver van nálam. Nem szeretném használni. Gondolom, önnél is. A zöld függönyt félrerántja a pénztáros.
PÉNZTÁROS. Tisztelt uram! Önt vagy becsapták, vagy ön akar bennünket becsapni.
JANKOVICH. Ne tessék velem így beszélni, én diplomáciai futár vagyok. Itt van az útlevelem, az igazolványom.
PÉNZTÁROS. Nagyon sajnálom.
JANKOVICH. Mi a baj azzal a bankóval?
PÉNZTÁROS. Azt majd hosszabban elmagyarázzák önnek.
JANKOVICH. Mondja el most.
PÉNZTÁROS. Ha nagyon akarja… Tartsa a bankjegyet a világosság felé. Jankovich átveszi a pénzt, és az ablak felé tartja. Lát valamit?
JANKOVICH. Az égvilágon semmit. Látom a vízjelet. Tökéletesen ép ezerfrankos. Gyűrött kicsit, elhasznált. Ön is nyűtt rajta az előbb.
PÉNZTÁROS. Apró lyukakat kellene látnia oldalt. A kötegelés jeleit. Ezt a hamisító nem tudta vagy elkerülte a figyelmét. Kint autófékezés, Jankovich összerezzen. A norvég pulóveres viking lép be, egyenesen Jankovichhoz.
VIKING. Üdvözlöm, ezredes úr! Jankovich megdöbben. A férfi fényképet vesz elő a zsebéből, odatartja Jankovich elé. Ismerős? A képen Jankovich Arisztid huszár ezredesi díszben. Ez az én példányom.
JANKOVICH. Majd dedikálom.
VIKING. Kérni akartam. Ezt meg a szállodából küldik önnek. Nem tudtam elolvasni, magyarul van. Távirati szalagot mutat: AZONNAL ABBAHAGYNI STOP ISTVAAN GAZDA STOP. A kép kihuny.
9. Az ezerfrankoson fehér betűs inzert:
Szereplőinket Jankovich Arisztid fényképe először a hágai bíróság, majd az itthoni ítélte el 2 és 4 év közötti fegyházbüntetésre. Ezt a fellebbviteli eljárás során enyhítették. Horthy Miklós kormányzó Nádosynak, aki egyedüliként vallotta magát bűnösnek Nádosy fényképe, 1928 tavaszán megkegyelmezett. Windisch-Graetz romló egészségi állapota is méltánylást érdemelt Windisch Graetz fényképe: szanatóriumba került. Zadravecz Istvánt Zadravecz fényképe fölmentették.
A Banque de France nem akart kormányválságot Budapesten, ezért 1 frank jelképes kárpótlást igényelt.
Nem pénz- és okirat-hamisítás volt, amit elkövettek, vallották hőseink a felelősségre vonás során, hanem hazafias cselekedet. Erre mondta Sztrache Gusztáv magyar királyi ügyész: „A hazáért csak olyant szabad tenni, ami a hazának üdvére és javára válhatik. Azért jól fontolja meg mindenki, mielőtt a hazáért tenne valamit.”
Vége főcím; alkotók
